Abbahagyta a csodálkozást, mert Yennefer a soron következő bűvös formula közepén elhallgatott, és a vaják mellé csusszant le a kövezetre.
Az egyik törp megint káromkodott. A másik lehajtott fejjel állt. A még mindig Trisst támogató Kökörcsin szívott egyet az orrán.
Egyszerre nagyon hideg lett. A tó vize úgy gőzölgött, mint egy varázskatlan, a pára elborította. A köd gyorsan hízott, a víz fölött gomolygott, hullámokban nyomult ki a partra, fehér, sűrű tejszerű réteggel takart el mindent, a hangok elhalkultak és elhaltak, az alakok eltűntek, a formák elmosódtak.
– Én meg – mondta Ciri lassan, még az összevérezett kövezeten térdelve – valamikor régen lemondtam az erőmről. Ha nem mondtam volna le, akkor most megmentettem volna. Meggyógyítottam volna, tudom. De már késő. Lemondtam, és most n
