TIZENKETTEDIK FEJEZET
A júniusi újhold utáni hatodik napon érkeztek meg Ríviába.
Hegyoldalban értek ki az erdőből, és ekkor alattuk, a völgyben hirtelen, váratlanul csillant meg a katlant megtöltő Loc Eskalott-tónak a nevét kölcsönző rúna formájú víztükre. Megcsodálták benne magukat a Mahakam-hegységet szegélyező Craag Ros-magaslat jegenyékkel és vörösfenyőkkel borított lejtői. És a tóparti kiszögellésen álló kerek vár, Rívia, a lyriai király téli székhelyének piros tetős tornyai. És a Loc Eskalott déli végének öblében terült el a ríviai város, szalmasárgán világított a váralja, sötétlettek a tópartot gomba módjára benövő házak.
– Nos, mintha megérkeztünk volna – szögezte le a tényt Kökörcsin, és kezét a szeme elé ernyőzte. – Hát körbe kerültünk, Ríviában vagyunk. Különösen, ajaj, külön
