A hányingertől meggörnyedt, nem tudott rajta úrrá lenni. Kelpie prüszkölt, és a fejét rázta, orrlyukait összeszorította. A mellettük materializálódott egyszarvú a hátsójára ült, felugrott és kirúgott. A kemény padló beleremegett, erősen visszhangzott.
Köröskörül éjszaka volt, sötét és piszkos éjszaka, ragacsos és büdös rongyokba burkolt homály.
Ciri felnézett, csillagokat keresett, de fönt nem volt semmi, csak a szakadék, helyenként bizonytalan vöröses visszfény világította meg, valami távoli tűzvész lehetett.
– Puff – mondta, és elfintorodott, érezte, hogy savanykás rothadt pára telepszik a szájára. – Böá-áááá-á! Nem ez az a hely, nem ez az az idő! Semmiképpen sem!
Az egyszarvú prüsszentett, és a fejét csóválta, a szarva rövid, heves kört írt le.
A Kelpie patkói alatt kopogó felszín
