Maladie és más történetek

ez az általam írt második elbeszélés 1988-ban jelent meg a Fantastyka című folyóirat augusztusi számában – tehát egy évvel és kilenc hónappal a debütálásom, a Vaják után, amely ugyancsak a Fantastykában jelent meg 1986 decemberében. Önöknek – vagyis a Mélyen Tisztelt Olvasóknak – azonban tudniuk kell, hogy akkortájt már jó pár éve igyekeztem megszülni egy fantasy-regényt, hogy szorgalmasan raktam össze annak egyes részleteit, helyzeteket, hősöket, helyszíneket stb. alkottam. És egyszer csak két fontos körülmény következett be. Az első az volt, hogy a Vaják váratlanul jó fogadtatásra talált az olvasók és a fanok között. A második meg az, hogy rájöttem, persze, elbeszéléseket le lehet közölni a Fantastykában, de egy ebben a műfajban debütáló lengyel szerző regényét egyetlen kiadó sem fogadja be. Józanul és reálisan kell tehát gondolkodni. Amikor hát a Fantastyka enyhe nyomást gyakorolt az ígéretes fiatal szerzőre, és kitartóan kért az ígéretes fiataltól még egy elbeszélést, az ígéretes fiatal józanul és reálisan gondolkodott, majd nem habozott sokáig, és árnyalatnyi megbánás nélkül elbeszélésnyi méretűre nyeste a készülő regény részleteit. És így született meg a Nincs… Az elbeszélés eleinte nem volt és semmiképpen nem is lehetett kapcsolatban a Geralt vajákról szóló ciklussal – mégpedig azon egyszerű okból, hogy akkor még egyáltalán nem terveztem ilyen ciklust. Legmerészebb álmaimban sem! Később, amikor a ciklus megszületőben volt, nem kerültem azokat az ono- és topomasztikus egyezéseket, amelyek azt sugallták, hogy ez ugyanaz a Never Never Land. De továbbra is óvakodtam a teljesen egyértelmű egyezésektől – az a legjobb bizonyíték erre, hogy a Nincs…ben előforduló humanoid hódfajzatok és varánok egyáltalán nem szerepelnek a Vaják-ciklusban, jóformán említés sincs róluk. Az az ötlet viszont, hogy a Nincs…ben szereplő druida nő, Visenna a vaják Geralt anyja, viszonylag későn született meg bennem. Olyan részlet ez, amely „csavart” ad A végzet kardját lezáró és a vajákról szóló addigi tizenkét elbeszélést egybekapcsoló Kissé több című elbeszélés menetének, cselekményének. A történet követelte meg, hogy ezzel a részlettel bizonyos dolgokat tisztázzak a vaják életrajzában, nekem viszont – őszintén, kényszer nélkül megvallom – megesett a szívem azon a szép néven, hogy Visenna. Ezt a nevet, bevallom, sok máshoz hasonlóan Zygmunt Gloger Encyklopedia staropolska [Ólengyel enciklopédia] című művéből bányásztam elő. Visenna tehát visszatért a ciklusba, Geraltnak a mamája lett, kicsikét természetellenes, de rokonszenves mamája, aki pontosan akkor jelenik meg a vaják életében, amikor kell. Átvitt értelemben és szó szerint is újra életet ad neki. A Nincs… másik főszereplőjének, Corinnak nem jutott olyan szerencse, hogy visszatérhessen. Meglehetősen közönséges nevet kapott – esküszöm, hogy egyedül találtam ki, egyáltalán nem használtam fel C. S. Lewist; a Narnia-ciklusban (A ló és kis gazdája) szereplő Corin csak később jutott eszembe, a Narnia, bevallom, nekem túl gyerekes volt ahhoz, hogy többször újraolvassam, és megjegyezzem az egyes szereplők nevét. A történet szempontjából pedig, amely fennhangon követelte meg, hogy a vajáknak mamája legyen, az apa a közmondásos ötödik kerék volt csak. A vaják származási pedigréje apai ágon nem adott semmiféle többletet, és nem következett belőle semmi. Így hát az az ötlet, hogy épp a Nincs… Corinja legyen a vaják apja, nem az én szüleményem, hanem a Fantastykából Maciej Parowskié, akinek a fejében ez a koncepció pompásan beleillett a füzetekben kiadandó, a vajákról szóló képregénysorozatba. Ezeknek a képregényeknek az ötletadója és forgatókönyvírója, Maciej Parowski szerette a Nincs…et, sokszor meg is említette, be is tette ezt az elbeszélést az 1992-ben kiadott Co większe muchy [Minél nagyobbak a legyek] című antológiába. Corin tehát, a Nincs… szereplője a képregényben lett a vaják apja. A forgatókönyvíró Maciej Parowski azonban nem hagyta, hogy Corin örvendhessen az utódjának. Némileg kihasználva az eredeti szerző gyengeségét, a Visennával töltött mámorító és szenvedélyes szerelmes éjszakája másnapján végzett Corinnal. Aki egyébként kíváncsi rá, ki mit és miért meg hogyan csinált a képregényben, kérje kölcsön a már archivális füzeteket egy gyűjtőtől. Azoknak, akik tényleg így tesznek, még valamit meg kell magyaráznom. A varán, e nagy vörös szemű humanoid ötletét egy berlini SF-könyvesboltban látott borító szolgáltatta, amelyen egy nagy vörös szemű ufóemberke látszott. Nem emlékszem a könyv címére, de minden kétséget kizárólag a Heyne Verlag kiadó jelentette meg, amely híres volt a nevezetes fantasztikus sorozatának borítóján lévő ízléses művészi grafikákról. A szóban forgó képregény rajzolója, Bogusław Polch a varánokat az általam írt vörös szemükön kívül hüllőkre jellemző alakkal és felépítéssel, sőt, zöld pikkelyekkel látta el. Ám ez az ő saját rajzolói licentia poeticája. Végül még valami: amikor a Nincs… megjelent a Fantastykában, az itt már sokszor megemlített Maciej Parowski némi szerkesztői korrekciókat engedett meg magának, melyeket nem egyeztetett a szerzővel – végtére is mit bajlódjék egy kezdővel. Elsősorban azok a fordulatok estek a szerkesztői radír áldozatául, amelyeket egy fantasyban nem szabad használni, mert „akkoriban nem így beszéltek”. A Fantastykában megjelent elbeszélésben tehát nem kis megdöbbenéssel vettem észre, hogy a „gőg” lépett az „arrogancia” helyébe, hogy az „intelligensből” „okos” lett stb. Mivel szilárdan ragaszkodom ahhoz az elmélethez, hogy a fantasy nem „akkoriban” zajlik, értelmetlen a nyelvet archaizálni, vagy bármilyen nyelvre stilizálni, abban a változatban, amelyet Önök egy pillanat múlva olvasnak, eltüntettem Parowski javításait, visszatértem szűzi kéziratomhoz. Olyan változat kerül így Önök elé, amit az angolszászok úgy hívnak, unabridged. Az Önök megítélésére hagyom, a szöveg javult-e ezzel, vagy romlott.