34. fejezetTudtam, hogy nem kellett volna idejönnöm. Anyám csak zokog, apám meg úgy néz rám, mintha most látna utoljára. Azizát a szobájába akarták zavarni, gondolom, hogy ne halljon semmit, de megakadályoztam. Aziza szerintem már nem olyan kislány, hogy ne fogja fel, holnap az egyik bátyjának pere lesz, és bizony nem áll túl jól a szénája.
– Szóval akkor minden sínen van? – kérdezem tőle mosolyogva, az esküvőjére utalva, de ő csak bólint egyet, miközben fél szemmel anyánkra sandít. – Nem kell, hogy ilyen siralmas legyen a hangulat. Én örülök az örömödnek. Szívesen meghallgatom, ha van mit mesélned.
– Jaj, Wallid, kinek van most kedve itt mókázni? – sóhajt fel apám.
– Akkor azért hívtatok át, hogy közösen sírjunk-ríjunk?
Anyám, mintha ezt valami felszólításnak tekintené, rá is zendít.
