NEGYVENHETEDIK FEJEZET
JASE
Judith egy nagy fakanállal emelte ki a gőzölgő köpenyt a nagy üstnyi forró festékből.
– Mit gondolsz, Patrei? Fekete, mint az éjfél. Ahogy parancsoltad.
– Tökéletes, Judith.
Már fogta is a következő köpenyt. Tegnap óta teljesen magához tért, a haját újra rendesen összefonta, és arcán új céltudatosság tükröződött, miközben a bugyogó vizet figyelte. Tulajdonképpen a teljes óvóhely újraéledt. Már korán, hajnal előtt felkeltek – az alvás várhatott másnapig. Gunner meg én egyáltalán nem aludtunk. Amint eldöntöttük, mit csináljunk, átkutattuk az óvóhelyet a szükséges holmik után, és eldöntöttük, kire milyen feladat várjon.
Mindenkinek jutott valami. Még a gyerekeknek is. Ügyes ujjakkal nyomkodtak mohát és leveleket a sapkákba, amelyeket Tiago és Hawthorne öltött
