TIZENKILENCEDIK FEJEZET
JASE
A gyomrom remeg. Hogy lehetek ideges? De az vagyok. Sok minden vagyok, amire korábban nem számítottam. Azt akarom, hogy ez a pillanat tökéletes legyen.
– Nem kell most megtennünk. Hacsak… készen állsz?
– Azóta készen állok, hogy először megcsókoltalak, Jase Ballenger.
– Azt kétlem – mosolyodom el.
– Majdnem azóta – ismeri el. – De most készen állok. Lassan csináljuk.
Felém nyúl, kihúzza az ingemet a nadrágom derekából. Segítek, hogy át tudja húzni a fejemen.
Az ujjbegyei végigsiklanak a mellkasomon, mintha a tetoválásom tollait is érezné.
Nagyot nyelek, vajon képes leszek lassan csinálni?
Felnéz rám: az arany ragyogás elnyel.
Emlékszem a szavakra, amelyeket csak néhány perce mondott.
Veled akarok megöregedni, Jase.
Minden holnapom a tiéd.
Előrehaj
