1. FEJEZET
2020
NEW YORK, JEFFERSON MEGYE, KATONAI BÁZIS
Lehajtott fejjel meredek a bakancsom orrára. „Szabadságra kéne menni!” Folyton ezen jár az agyam, de sosem jutok odáig, hogy ezt az elöljáróimnak is jelezzem. Anyám mindig mondja: „Magaddal sosem törődsz!”
Elmosolyodom, mert voltaképpen pont az ellenkezője igaz. Nem azért lettem katona, mert másokon akartam segíteni, hanem azért, mert én az akartam lenni. Fegyvert fogni, dönteni élet és halál fölött, szolgálni a hazát… Ezek nemes, ugyanakkor férfias dolognak tűntek a szememben kissrácként. Az ember azonban belefásul idővel… Az állandó harcokba, sikolyokba, a félresiklott vagy éppen halállal végződő emberéletekbe… Mindenben akadt részem, és volt valami, amit gyerekként még nem sejtettem, csak amikor először lőttek le a szemem látt
