A vállamon alszik, a plafont figyelem, gyűlölöm magam, és ezt az egészet. Nem lett volna szabad! De boldoggá tett…
El innen, a saját szobába, saját ágyba, saját gondolatok, józanság!
Kicsúsztatom a karom alóla, ő azonnal fölébred. Kipattanok az ágyból, és úgy kapom magamra az alsómat, mint valami szűz kisfiú.
– Hova mész? – kérdezi, miközben felül.
Nem nézek rá, mert az elmém így is tudja: kócos haj, álmos, kipirult arc, kielégült, és mégis szenvedélyben égő test.
– Aludni.
Felveszem a pólómat a földről, azonnal az ajtóhoz rongyolok, ő felugrik, és pillanatok alatt mögöttem terem.
– Miért nem alszol itt?
– Mert nem tudok. Hagyj most!
– Robert…
– Ne Robertezz! – üvöltök rá, haragot érzek iránta. – Te védett személy vagy, én katona!
Nemcsak a teste mezítelen, hanem a lelke is. Kön
