2017
Líbia
Bekapok egy datolyát, pedig már hányni tudnék tőle. Nem figyelek az ízekre, most a legfőbb érzékszervemre, a szememre, pontosabban fogalmazva a látottakra kell koncentrálnom. Az épület magas, nők nincsenek a közelben, ami viszont aggasztó, hogy gyermekek igen. Sok férfi érkezik fiatal fiúkkal, családtagokkal, rettegek attól, hogy ez után az akció után megint olyan negatív élménnyel gazdagodom, amit nem feledek majd könnyen.
Óvatosan forgatom a fejem, nem akarok feltűnően viselkedni vagy hirtelen mozdulatokat tenni. Arab ruhát viselek, a bőröm így is elég barna, a szakállamat hetek óta nem vágtam le, úgy viszket tőle a pofám, mintha rühes lennék. Kaptam egy fekete kontaktlencsét, szerintem jelenleg a saját anyám sem ismerne meg. Mindenre ügyelek, még arra is, hogy milyen kézta
