Esteledik, a kis fürdés meg a semmittevés jobban kiszívta az erőmet, mintha egész nap meneteltünk volna. Paullal próbáljuk a szimpatikust játszani, mindenkivel szóba elegyedünk, és csöppet sem zavar, hogy mi nem értjük őket, ők meg nem értenek minket.
A lányok… Na igen, a lányok azért itt is lányok. Olykor sugdolóznak, méregetnek, de inkább aranyosnak mondanám őket, mint izgatónak.
Gloria int nekünk, mi Paullal válaszul megindulunk felé. Mutogat, hogy üljünk le, közben ő megállás nélkül beszél az öreg őslakossal.
– Óriási! Van egy terepjárójuk, amit odaadnak nekünk. Az egyikük tudja vezetni, és ismeri az ösvényt, ami elvisz minket lakott területre. – Úgy csillog a szeme, ahogy az eltelt napokban még egyszer sem. – Jól sejtettem, Kolumbiában vagyunk már, és nincs túl messze a város. Kábé
