Lux perpetua

Chapter 2

Dies irae, dies illa,

solvet saeculum in favilla,

teste David c*m Sibylla…

Napja Isten haragjának, végét veti e világnak, ez szavok a prófétáknak. A szív tele rettegéssel lesz a bíró jövetével, hol kezdődik a számvétel. A trombitaszó egyszerre lehat minden sírfenékre kit-kit hí ítélőszékre…

Tararara, tararara, tararara dum, dum, dum…

Lacrimosa dies illa,

qua resurget ex favilla

iudicandus homo reus

huic ergo parce Deus.

Aj, ajajaj, közelít, uraim és kedves hallgatóim, közelít a harag napja, a szerencsétlen nap, a könnyek napja. Közelít az Ítélet és a Bűnhődés Napja. Amint János levelében áll: Antichristus venit, unde scimus quoniam novissima hora est. Eljő, az antikrisztus eljő, itt az utolsó óra. A világ elmúlik, és minden létezésnek vége szakad… Más szóval: bassza meg, baj van.

Az Antikrisztusnak, uraim és kedves hallgatóim, Dán nemzetségéből kell származnia.

Babilonban születik meg. A világ végén jő el, negyedfél évig képes uralkodni. Jeruzsálemben építi templomát, megdönti királyok hatalmát, lerontja Isten Egyházát. Tüzes kemencén lovagol, csoda dolgokat tesz mindenhol. Sebeit mutogatja, hű keresztényeket ámítja. Megjő tűzzel-vassal, ereje az istenkáromlás, karja az árulás, jobbja pusztulás, balja sötétség. Arca vadállaté, homloka magas, szemöldöke összenőtt… Jobb szeme hajnalban kelő csillag, a bal mozdulatlan, színe zöld, macska módra, nem egy, de két szembogara. Orra maga mélység, szája könyöknyi, foga arasznyi. Ujjai acélkaszák…

Ej, ej! Miért kiabálnak nagyságtok egy öregemberrel? Mért kell rögtön fenyegetni? Miért, mit hibáztam? Hogy ijesztgetek? Hogy átkozódom? Hogy károgok, mint a holló? Dehogy, nagyságtok, dehogy károgok! Az igazat mondom, a tiszta szentigazat, amit a nagy egyházatyák is megerősítettek. Sőt az evangéliumokban is bebizonyítottak! Hogy azok apokrifok? És mi van akkor, ha apokrifok? Ez az egész világ apokrif.

Mit viszel ott, kedves kislány? Mi habzik ott a korsókban? Nem sör az véletlenül?

Eh, kiváló… Schweidnitzi, kétségtelen.

Hahó! Nézzenek ki nagyságtok az ablakon! Tévedne a vén szemem? Csak képzelem, vagy a napocska végre áttör a felhőkön? Istenemre, igen! Vége, hamarosan vége lesz az esőnek és a rossz időnek. Hitemre, nézzétek csak, ím ragyogás árad ki a világba, fényes arany oszlop árad le a mennyekből. És ím nagy fényesség kerekedik…

Lux perpetua.

Elkelne az ilyesmi. Örökre. Elkelne…

Mit mondtok? Hogy ha elállt az eső, elég a kocsmázásból, sürget az idő, indulni kell? Hogy ha így van, akkor elég a fecsegésből, hamarost be kell a mesét fejeznem? Végigmondanom, mi lett Reynevannal és az ő szeretett Juttájával, Scharleyjal és Sámsonnal akkoriban, a kegyetlen háborúk idején, amikor vérben ázott és üszöktől feketéllett Lausitz, Szilézia, Szászország, Türingia és Bajorország földje. Máris, nagyságtok, máris. Elmesélem, mert a mese is a maga természetes módján a végéhez közeledik. Habár azt is el kell mondanom, ha a mese boldog vagy vidám befejezésére készültök, keményen kell csalódnotok… Hogy mi van? Hogy megint ijesztgetek? Károgok? De mondjátok meg, hogy is ne károgjak? Amikor a világban ilyen borzasztó dolgokat művelnek? Amikor, nézzétek csak, egész Európában folyamatosan dúl a csatazaj?

Párizsnál nem szárad fel a vér a franciák és az angolok, a burgundiak és az armagnaciak kardjairól. Ovidius szavaival, állandó a tűz és vér a francia földön, folyamatos a háború. Száz évig fog tartani, vagy mi?

Anglia lázadásoktól forrong, Gloucester összevész a Beaufortokkal. Emlékezzetek a szavaimra, valami rossz történik majd, ajaj, rossz történik a Yorkok és a Lancasterek között, a Fehér és a Piros Rózsa között.

Dániában ágyúk dörögnek, Pomerániai Erik a Hanzával civódik, elszánt küzdelmet vív a schleswigi és a holsteini hercegekkel. Zürich fegyveres felkelésbe kezdett a kantonok ellen, megtöri a helvét szövetség egységét. Milánó Firenzével harcol. Nápoly utcáin hódítók tombolnak, aragóniai és navarrai zsoldosok.

A moszkvai fejedelemségben dúl a kard és a szövétnek, Vaszilij elkeseredett ütközeteket vív Jurijjal, Kancsal Dimitrijjel, Semjakával. Vae victis! A legyőzöttek vörös könnyeket sírnak véres szemüregükből. A vitéz Hunyadi János sikeresen verekszik a törökökkel. Felülkerekednek Árpád gyermekei! De ahogy Damoklész kardja, úgy függ a Félhold árnyéka Erdély fölött, a Dráva, a Tisza és a Duna völgye fölött. A bolgárok és a szerbek siralmas sorsa van megírva a magyaroknak.

Velence retteg, amikor II. Murad vérmocskos jatagánokkal irtja Epiruszt és Albániát. A Bizánci Császárság Konstantinápolyra zsugorodott. VIII. János és öccse, Konstantin nyugtalanul tekintgetnek szét a falakról, onnan nézik, nem jönnek-e már az oszmánok. Béküljetek meg, Kelet és Nyugat keresztényei, a közös ellenséggel szemben! Béküljetek meg, és egyesüljetek!

De alighanem már késő…

Közel már az Úr nagy napja, amely a harag napja, a fájdalom és keserűség napja, a romok és a pusztulás napja, a sötétség és a homály napja, a fellegek és a viharok napja.

Dies irae…

Előre megmondta a zsoltárokban Dávid király, megjósolta Szofónias próféta, megjövendölte a pogány jövendőmondó, Szibilla. Ha azt nézitek, hogy fivér fivért küld halálba, hogy a gyermekek felkelnek szüleik ellen, hogy az asszonyok elhagyják férjüket, és hogy egyik nemzet hadat üzen a másik nemzetnek, hogy az egész földön nagy az éhínség, nagy járványok dúlnak, és sok a szerencsétlenség, akkor megtudjátok, hogy közel a vég… He? Mit mondtok? Hogy amit itt felsoroltam, naponta, rendszeresen és folyton-folyvást előfordul? És hogy egyáltalán nem csak mostanában, hanem évszázadok óta, körbe-karikába? Á, neked is igazad van, nemes Habdank címerű lovag úr, meg neked is, tisztelendő Szent Ferenc-testvér. Igazatok van, hogy a fejeteket rázzátok és fintorogtok, és nektek is, nemes urak, és nektek is, istenfélő barátok, és nektek is, derék kereskedők. Igazatok van. Mindenütt gonoszság és bűn van. Mindennapos a testvérgyilkosság, rendszeres a paráznaság, folytonos a vérontás. Íme, hitemre, eljött az árulás, az erőszak és az elnyomás kora, a szüntelen háborúk kora. Hogyan ismerjük fel, amikor körülöttünk ezek zajlanak: ez már a világvége, vagy még nem az? Minek alapján vélekedjünk? Milyen jelek mutatják meg, milyen signa et ostenta?

Látom, még mindig ingatjátok a fejeteket, nemes urak, derék polgárok, szent életű barátok. Tudom, mire gondoltok, mert én magam is jó néhányszor gondolkodom ezen.

Arra gondoltam, lehet, hogy jelek nélkül történik meg? Larum nélkül? Figyelmeztetés nélkül? Egyszerűen: bumm! És vége, finis mundi? Lehet, hogy nincs irgalom? Lehet, hogy egyáltalán nincsenek igazak Szodomában? Lehet, hogy mivel hitszegő törzs vagyunk, nem kapunk jelet?

Azért ne aggódjatok. Kapunk. Esküsznek rá az evangélisták. A törvényesek és azok az apokrifok egyaránt.

Jelek lesznek a napon, a holdon és a csillagokon, a földön pedig tanácstalanul rettegnek a nemzetek a tenger zúgása és a viharok közepette. Megrendül az ég hatalma. A nap elsötétül, a hold nem nyújt világosságot, a csillagok lehullanak az égboltról. És elszabadul alapjáról a négy szél. Movebuntur omnia fundamenta terrae, megremeg a föld és a tenger, velük együtt a hegyek és a dombok. És megszólal a mennyből az arkangyal hangja, és meghallják azt a legkisebb zugokban is.

És hét napon keresztül nagy jelek lesznek az égbolton. Hogy milyenek, elmondom. Hallgassátok!

Az első napon felhő jön északról. És véresőt hoz az egész földön.

A második napon pedig elmozdul helyéről a föld; keletről megnyílnak a menny kapui, és nagy tűz füstje takarja el teljesen az eget. És ezen a napon nagy félelem és rémület lesz a világon.

A harmadik napon pedig feljajdul a föld mélye a világ négy sarkában, és mindent betölt az undorító kénbűz. És így lesz tíz óráig.

A negyedik napon elbújik a napkorong, és nagy sötétség keletkezik. A térség nap és hold nélkül komor lesz, a csillagok abbahagyják szolgálataikat. Így lesz reggelig.

A hatodik napon ködös lesz a reggel…