TIZENHARMADIK FEJEZETIgnek volt egy töredékes emléke a víz alatt töltött időről, de később ezt érzéki csalódásnak nyilvánította, hiszen hogyan emlékezhetett volna bármire, ha nem volt eszméleténél?
Arra emlékezett, hogy mindenfelől sötétség és morajló zaj és örvénylés veszi körül. Mintha lelkek viharos árjába löttyentették volna, kivetve a földből és mindennemű rendből ebbe a másik, ősibb felfordulásba. Rettegés töltötte el, iszonyodva gondolt bele, hogy esetleg ez az, ami a halál után vár. Úgy érezte, mintha tovasodródott volna, nemcsak az életétől, de Istentől, Isten eszméjétől is, a reménytől, a józan észtől, a bizakodástól, hogy a dolgoknak van értelmük, hogy a világban működik az ok-okozati összefüggés, és úgy érezte, hogy ennek nem kéne így lennie, a halál nem kéne hogy ilyen legyen
