Azt hittem, érezni fogok valamit.
Valamit, ami nagyon jó lesz.
Szélnek képzeltem, vagy sokkal inkább egy hurrikánnak, ami mindent elfúj.
Tovaviszi a régi képeket, elfedi az emlékeket, és hagyja majd, hogy innentől csak előremehessek. Egy zivatarnak szántam, amitől áttörik a folyók a gátakat, kiszélesítve a medret, hogy az mást is magába fogadhasson.
Olyat, ami eddig nem fért el benne…
Villámot akartam, aminek látványa után sokáig cikázik a szemem, és mindent kiéget belőlem, amit ott, akkor láttam…