ÖTÖDIK FEJEZET
Délben hőség és fülledtség áradt szét az erdőben, a tó nemrég még jádekő feketeségű sima felszíne arany színben lángolt, tükre csillogott. Cirinek a kezével kellett a szemét eltakarnia, a vízről visszaverődő fény elvakította, még a szemhéja és a halántéka is belefájdult.
A part menti sűrűben lovagolt, Kelpie-t a tóba léptette, olyan mélyre, hogy a kanca térdig merült a vízbe. Annyira áttetsző volt a víz, hogy a ló árnyékában Ciri még a nyereg magasságából is láthatta a fenék színes mozaikját, a kagylókat és a hullámzó, lebegő vízinövényeket. Látott egy kicsiny rákot, amint méltóságteljesen mászik a kavicsok között.
Kelpie felnyerített. Ciri megrántotta a zablát, kilovagolt a sekély részre, de a partra nem, mert homokos és kavicsos volt, ami kizárta a gyors előrejutást. A
