– Miért nekünk? – szólt közbe fagyosan a landsknecht. – Az üstökös magasan repül, Nilfgaardból is látni, nem szólva az Ina völgyéről, ahonnan, úgy beszélik, Menno Coehoorn közeledik. A Feketék is az eget nézik, ők is látják az üstököst. Mér’ ne gondolhatnánk, hogy nem nekünk, hanem nekik jósol bajokat? Hogy az ő hulláik hevernek majd rakásra?
– Így van! – morogta a másik landsknecht. – Nekik jaj, a Feketéknek!
– Formásan gondolták ezt ki, uraim.
– Hát persze.
•
Elhagyták a Vizima körüli erdőket, réteken és legelőkön mentek tovább. Egész ménesek legelésztek itt, mindenféle lovak – hátaslovak, kocsi elé valók, nehéz léptű igáslovak. Március lévén annyi volt a réteken a fű, mint a macskanyom, de szénával teli szekerek, nagy asztagok álltak mindenütt.
– Lássátok? – nyalta meg a szája szé
