HARMADIK FEJEZET
A szörny sötétben támadt, lesből, csöndben és alattomosan. Úgy materializálódott ki a homályból hirtelen, mint a fellobbanó tűz. Mint egy lángnyelv.
Geralt meglepődött bár, de ösztönösen cselekedett. Elhajolva tért ki, közben az üreg falának dörzsölődött. A fenevad mellette repült el, labdaként pattant vissza a kövezetről, meglebbentette a szárnyait, és újból felugrott, közben sziszegett, és nagyra tátotta iszonyú csőrét. De a vaják ezúttal fel volt készülve.
Rövid lendülettel csapott le, könyökből, a gégéjére célzott, a hatalmas, kárminpiros, a pulykáénál kétszerte nagyobb toroklebenyre. Talált, érezte, ahogy a penge belevág a testbe. A csapás ereje a fal tövében földre terítette a fenevadat. A skoffin csaknem emberi hangon ordított fel. A téglatörmelékek között hányta
