Később, miután Angie befejezte az ápolónőképzőt, és közösen lakást béreltünk a belvárosban, újra megkérdezte, mihez akarok kezdeni. Nyáron szobafestőként dolgoztam, de annak vége volt. Még nem találtam helyette más munkát, és Angie azt mondta, nem ártana hosszú távú megoldásban gondolkodnom. Azt akarta, hogy menjek vissza a főiskolára. Majd gondolkodom rajta, mondtam, aztán annyit gondolkodtam, hogy elfelejtettem beiratkozni a következő szemeszterre. Mi volna, ha elvégezném a mentőápolói tanfolyamot, vetette fel Angie, és napokig gyűjtögette nekem a kitöltendő formanyomtatványokat, hogy bekerülhessek a képzésbe: a jelentkezési űrlapokat, kérdőíveket, a diákhiteles papírokat. A kis kupac ott csücsült a hűtőszekrény mellett, csak a kávéfoltok gyűltek rajta, míg valamelyikünk végül ki nem do