Rossz érzéssel tölt el. Hogy ilyen szörnyű helyen kell élnie.
– Ne beszélj ilyen marhaságot – mondtam. – Ha a Vidámhoz hasonló szörnyetegek szabadon rohangászhatnának, az egész világ ilyen leprán nézne ki. Vidám nem akar máshol élni. Kutyagumik és dagonya – neki ez a tökéletes környezet a felüdüléshez.
Ezt ERŐSEN vitatom
írta Arthur, de ebben a kérdésben az idő múltával sem lettem engedékenyebb. Meggyőződésem, hogy Vidám és hasonszőrű társai – kutyafélék és emberek egyaránt – gyakrabban lófrálnak szabadon, mint élnek ketrecbe zárva, és igazából éppenséggel vágynak egy sáros és ürülékes világra, egy olyan világra, ahol nincs Art, se más hozzá hasonló, egy olyan helyre, ahol senki nem beszél könyvekről vagy Istenről vagy az ezen a világon túli világokról, egy olyan helyre, ahol az egyedül
