Ott, ahol gyakorlatilag a város véget ért, a villamosfordulón túl, a mélyedésbe rejlő vasúti síneken és a hobbitelkek tarka négyszögén túl egyenetlen, dimbes-dombos, szemetes és feltúrt rét terült el, amelyen betonhulladék és szúrós drótfonat meredezett, bogáncs, tarack, tippan, pitypang, paréj lepett el.
Ez a sáv volt a senki földje, a lakótelep kőfalai és a távoli, sötéten zöldellő, szmogfelhőbe burkolózó erdő közötti frontvonal.
Ezt a területet Gödrösnek hívták. Nem ez volt a helynek az igazi neve.
Ez a környék mindig pusztaság volt, még a mindenfelé elkószáló gyerekek is csak ritkán hatoltak el idáig, mert, szüleikhez hasonlóan, játékhoz a biztonságos és kényelmes vasbeton mélyedésekbe rejtett helyeket preferálták. Csak néhanapján, és csak a legszélén telepedtek meg itt az ataviszti
