Megcsörren a mobilom, először felnyögök, majd kinyitom a szememet, és próbálom megállapítani, hány óra lehet.
Ó, a kurva élet… Még éjszaka van, az száz.
Nem hiszem el!
Oldalra nyújtom a kezem, meg sem nézem a kijelzőt, egyértelmű, hogy a kapitányságról hívnak.
– Mazzola!
– Szedd össze magad! – Bruno hangja olyan friss, mintha már legalább a harmadik kávéján lenne túl. Felülök, igyekszem én is magamhoz térni, mert tudom, a következő mondatát meg kell jegyeznem: – 79 Vico delle Nocelle. Brutális gyilkosság. Három felnőtt és egy gyermek. A helyszínelők már ott vannak.
– Megyek.
A gyilkosságok nagy része éjszaka történik, de képtelen vagyok leszokni arról, hogy amíg összeszedem magam, ne káromkodjak vagy szentségeljek. Tudom, ha nem folyton éjjel kettőkor aludnék el, akkor nem lennék ál
