Isabella
– Kérem, ne érjen semmihez!
Rosszallóan a kapitányra nézek, de nem szólok be neki. Úgy viselkedik velem, mintha valami civil lennék. Már az is elég kínos volt, hogy utánam szaladt, és figyelmeztetett rá, hogy vegyem le a cipőmet.
Komolyan azt hiszik, hogy nem tudom, hogy kell helyszínelni?
Feltűnt nekik, hogy én is nyomozó vagyok?
Szövetségi ügynök!
Olyan szétszórt ez a népség, esküszöm!
Szerencsére tegnap küldtek egy kocsit értem a reptérre, de amikor a szállodába értem holtfáradtan, és kinéztem az ablakon, sokkot kaptam. Szemét volt az utcán… Nemcsak úgy eldobva pár zsebkendő vagy műanyag flakon – mondjuk, az is sok lett volna –, hanem szemeteszsákok és egy csomó kidobott holmi hevert az utca szélén. Mint egy sorfal. Először azt hittem, valami feldolgozóüzemre néz az abla
