Semmi más vágyam nincs, csak hazamenni, tusolni és aludni, de megcsörren a telefonom, amin Romeo neve villog. Kacérkodom a gondolattal, hogy nem veszem fel, de azt hinné, hogy meg vagyok sértődve, és mi régóta nem játszunk már taknyos kölyköket. Nem is tudom, voltunk-e már valaha úgy igazán rosszban. Tizenévesen még be is mostunk egymásnak egy buliban, de másnap úgy dumáltunk, mintha mi sem történt volna, noha az orrunkat szép kis kötés díszítette.
– Ciao! – fogadom a hívását.
– Azt hittem, már fel sem veszed!
– Olyan vagy néha, mint egy hisztis feleség, akinek a férje csak az ötödik csengés után tudja felvenni a telefont.
– Úgy értem, azt hittem, hogy nem vagy kíváncsi rám. – Nem felelek, nem akarok lovagolni a témán, ő folytatja. – Nem akartalak korábban hívni, mert reggel mindig mor
