Elragadtattam magam, bementem egy étterembe, és hoztam kaját. Sőt, pezsgőt is! Ha belegondolok, a pia egy célzás, hiszen italozás után senki sem ül kocsiba és megy haza. Persze hívhatna majd taxit, de úgyis tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni. Nem is bánom. Igaza van Romeónak, el kell engednem magam kicsit, és hagynom kell, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy menni akarnak.
Csöngetnek, még vetek egy pillantást a tükörképemre, a kora délutáni kinézetemhez képest szembetűnő a változás. Nem vittem túlzásba, farmert és pólót viselek, de kicsit rendbe szedtem magam. Amikor kinyitom az ajtót, akkor jövök rá, hogy nem eléggé.
Donatella fehér, testhezálló ruhát visel fehér tűsarkúval. Ha tervben is volt, hogy elmegyünk valahova, az most dőlt meg.
– Ciao, Matteo!
– Ciao… – nyögöm, mire ő kacéran
