4. fejezet
1112 Words
4. FEJEZET1998
KOLUMBIA, BOGOTA
Kifújja a füstöt, köhögni kezd, én meg úgy röhögök, hogy csaknem becsinálok közben. Manuel már sokadszor próbálja letüdőzni a dohányt, de van egy olyan érzésem, hogy sosem fog neki összejönni.
– Mi a faszt röhögsz?
– Annyira szánalmas vagy! – verem őt hátba. Próbál morcos képet vágni, de végül ő is elneveti magát. – Ne erőltesd! Úgy is jó, ha nem tüdőzöd le… – Elnyelem a szavakat, mert újra próbálja, és megint köhögni kezd.
– Nem igaz! Nem lehetek ilyen kis puhapöcs.
– A kutya sem látja, meddig szívod le a cigit. Így is menőnek tűnsz, hidd el.
Amikor befejezem a mondatot, féktelen röhögésben török ki, mert mindennek tűnik, csak éppen menőnek nem.
– Marha vicces vagy…
– Te az egészséges életmódba fogsz beledögleni…
Erre a többiek is röhögni kezdenek, Manuel feláll, és odébb sétál. Előredől, mint aki hányni készül, de annyira azért nem gyenge virágszál.
– Akkor viszont berúgok… – egyenesedik föl. Meghúzgálja a gyűrött ingét, majd elnézve mellettem, felhúzza a szemöldökét. Oldalra pillantok, egy nő megy el mellettünk, mire mindketten felszisszenünk. – Oh, Jesus… – nyögi nekem, de a nő hátrafordul.
Mindketten bent tartjuk a levegőt, mintha valamilyen módon eldőlne a sorsunk ettől a pillantástól.
Ó, a nők…
Igen, egyre jobban érdekelnek.
A NŐ kacsint, majd bemegy az épületbe, ahonnan hangos zene hallatszik az utcára.
– Láttad? – rántja meg Manuel a karom. – Ránk kacsintott.
– Nem ránk, hanem rám. Bocs…
Direkt cukkolom, de ő magabiztosan az ajtóhoz indul.
– Gyere! Menjünk be!
Egy férfi megfogja a karját, és odébb húzza, jelezve, hogy semmi keresnivalója itt. Amikor engem is végigmér, visszanéz Manuelre.
– Együtt vagytok?
– Ja!
Újra megnéz magának, majd félreáll, hogy bemehessünk. Tény, hogy idősebbnek nézek ki Manuelnél, úgyhogy szögezzük le, az, hogy bejutunk, nekem köszönhető. Manuel mellettem morogja.
– Te lóbaszó!
Vigyorgok rajta, majd beljebb sétálunk, a szemünk a nőt kutatja, aki bejött előttünk. Persze nem sokáig, mert egyéb dolgokat fedezünk föl. Például azt, hogy a világ nem egy nőből áll, hanem rengetegből.
– Ahhh… – nyögök föl, amikor egy szempár alaposan megnéz magának. – Hol vannak ezek a nők a hétköznapokban?
Manuel úgy áll mellettem, mint valami kislány, hamarosan meg kell őt bökdösnöm, mert a nyála a földre fog csöppenni.
– Ha a dohány nem is lesz az erősségem, és a piát annyira nem is szívelem, azért a pinák érdekelnek.
A hangsúly, amivel közli a tényeket, ismét vigyort küld az arcomra.
Elindulunk, miközben a nadrágom zsebébe túrva rájövök, hogy hiába engedtek be minket, csóró kis kölykök vagyunk, akik csak a szemüket legeltethetik.
Megrántom Manuelt, így a falnak támaszkodva nem okozunk túl nagy feltűnést.
– Menjünk már, Jesus!
– Hova?
– Hát valami nőért!
– Feltűnt, hogy szaros tizennégy évesek vagyunk?
– Kit érdekel? Ezeknek a fele kurva!
– Ja! Akkor minden oké. Mert akkor már csak annyit felejtettél el, hogy a kurvák pénzért basznak. Nekünk meg nincs lóvénk.
Mintha dühítené a megjegyzésem, összevonja a szemöldökét. Úgy fújtat, mint egy bika. Azt hiszem, sosem láttam még Manuelen ezt a fajta sóvárgást. Sokszor akart már sok mindent. Jót enni, jobb cuccokat, arany nyakláncot… De most a nő utáni vágya sokkal elszántabbnak mutatja őt.
– Pénzt kell szereznünk, Jesus!
Pff…
Micsoda megállapítás…
Létezik valaki a világon, aki nem így indul neki az életnek? A faszomnak sincs kedve csóróként leélni az életét. Naná hogy pénzt kell szerezni.
A nő, aki kint rám kacsintott, felénk jön, és egyenesen a szemembe néz.
Higgy a szemednek!
Ösztönösen kihúzom magam, érzem, ahogy megtelik vérrel az ölem. Izzad a tenyerem, az egész olyan szürreálisnak tűnik. Manuel rám sandít, mintha ő sem hinné el, amit lát.
Higgy a szemednek!
Megáll előttünk, majd végigfuttatja rajtam a szemét. Hosszú körmei és szempillái vannak, szép a bőre és egészen világos a haja, mintha nem idevalósi lenne.
Ne higgy a szemednek.
Manuel egyik unokatestvére egyszer azt mondta nekünk, hogy sose higgyük el, hogy úgy néz ki a nő, ahogy látjuk. Mindenki szebbnek látszik, mint amilyen. Fogalmam sem volt, miről beszélt, de most ez valamiért szöget üt a fejemben, és én is kutatni kezdem a szememmel, hogy mi hiba lehet a nőben. Vékony dereka van, a szoknyája nagyon rövid, ahogy a csípőjét oldalra dönti, gömbölyű farizma igencsak figyelemreméltó.
Elmosolyodik, a vörös rúzs látványa teljesen megbabonáz. Mindaddig megkukultan állunk Manuellel, míg meg nem szólal:
– Hány éves vagy? – kérdezi tőlem.
– Tizenhét – felelem, és máris tudom, hogy lebuktam, mert Manuel rám kapja a tekintetét.
A nő elneveti magát, és még közelebb lép. Finom illata van, ha lehetne egy kívánságom, az az lenne, hogy a hajába túrhassak.
– Tudod, mit? Elhiszem, hogy annyi vagy… – Beharapja a száját, mélyeket lélegzem, miközben olyasmi ébredezik bennem, ami eddig még sosem. Elképzelem a meztelen testét, a mellét, az ölét, amitől az ujjaim bizseregni kezdenek. – Van pénzed? – kérdezi. Annyira megalázó lenne a válasz, hogy inkább csak a fejemet rázom meg. Az arcomhoz hajol, és a fülembe súgja. – Pedig tizenhét évesen már illene pénzt keresned…
Hátrébb húzódik, és jót nevet a lebukásomon. A melle közé nézek, ami be van vonva valami aranyszínű porral.
– Kurva vagy? – kérdezem, mire azonnal elkomolyodik.
– Hé! Hogy beszélsz? Anyád nem tanított jó modorra?
Anyám sok mindenre megtanított. Hogy higgyek a szememnek, és olykor megpróbáljak ne hinni a szememnek.
– Nem – felelem egyszerűen.
Ismét végignéz rajtam, felemeli a kezét, és a tenyerét a mellkasomra fekteti. Belemarkol a mellizmomba, csücsörít, mintha tetszene neki.
– Hmmm… Még pár év, és megdöglenek majd érted a nők. – Erre nincs mit reagálnom. – Szűz vagy?
Elég egyértelmű, de mégsem mondom az igazat, inkább támadok.
– Mi közöd hozzá?
– Na, na… Vigyázz! Tanulj viselkedni, mert ha nem teszed, sokszor elesel olyanoktól, amit pedig megkaphatnál. – Most én sandítok Manuelre, de ő levegőt sem tud venni. – Hidd el, megéri válaszolnod. – Ismét felém közelít. – Ha szűz vagy, megdughatsz. – A szavai a fülemnél visszhangoznak, és egyenesen a gyomromig száguldanak, hogy azt görcsbe rántsák. – Szóval?
– Szűz vagyok – vágom rá gyerekesen, mire fölnevet.
Már az sem érdekel, ha kiröhög. A „megdughatsz” szót ízlelgetem, és tudom, életem végéig ezt akarom hallani minden egyes nő szájából.
A testét az enyémhez nyomja, megmarkolja a nemi szervemet, olyasmi csillan a szemében, ami még egy nőében sem csillant, amikor rám nézett.
– Gyere utánam…
Elindul, én pedig mint valami veszett kutya, meglódulok, de Manuel elkapja a karom.
– Hé! És én?
Tudom, le kéne ráznom magamról, és magasról tenni rá, de mégis megtorpanok. A nő hátrafordul, és amikor észreveszi, hogy mi történik, végigméri Manuelt.
– Te is szűz vagy?
Manuel úgy bólogat, mint valami elmebeteg.
A nő nekem szegezi a kérdést:
– Hajlandó vagy osztozni?
Mi?
Nem!
Manuelhez fordulok, meg akarom neki mondani, hogy ezt bukta, de régről elkerülő érzés kerít hatalmába… Azt hiszem, a testvéri szeretet az, amit már inkább csak a húgom iránt érzek. Az öcsémmel szinte gyűlöljük egymást, és ennek nincs más oka, mint hogy ő nem tudja, miért lettem anyánkkal olyan, amilyen.
Manuel négy éve része az életemnek. Van sok közös élményünk, de nyilván azt, hogy közösen vigyünk el egy nőt, sosem terveztem.
– Vele mindenen osztozok… – suttogom mégis, mire Manuel tekintete is megváltozik. Hol a csajt nézi, hol engem.
A nő visszajön, hosszan kémlel engem is, és Manuelt is. Végül megsimogatja az arcomat:
– A férfi, aki osztozik a barátjával egy nőn, testvérévé fogadja a másikat.
Elindul, és immár ketten iramodunk utána.
- Writer
