Az arab királysága

2. fejezet

2. fejezetAz asztalra helyezi a hatalmas tálat, kimegy az étkezőből, miközben az idősebb szolgálónő mentás vizet tölt a poharamba a jégkockahalomra.

– Még valamit, herceg? – kérdezi rekedtes hangján, de Saliha megjelenik egy új tállal, amiben szemmel láthatóan a kuszkusz van.

– Majd szólok – biccentek a koros alkalmazottamnak. Kicsit sajnálom. Ő az egyetlen tapasztalt szolga a palotámban, és ennek bizony az a hátulütője, hogy szerencsétlennek mindent ellenőriznie kell. És mivel azt már tudjuk, hogy Saliha pocsék munkát végez, valószínűleg dolgozik is helyette.

Saliha leteszi a tálat, majd a kezét tördelve kérdezi:

– Szedjek, herceg?

Bólintok, ő pedig megfogja a tányéromat, és először a kuszkuszt halmozza rá. Kissé behajol az asztal fölé, bizonyára érzi, hogy bámulom őt, mert reszket a keze. Amikor a köretből pár szem az asztalra pottyan, behunyom a szemem, ő pedig rögtön szabadkozni kezd:

– Bocsánat.

Leteszi a tányéromat, kézzel próbálja fölcsipegetni a kuszkuszt, majd a tányéromra dobja. Egyszerűen nem hiszem el, amit látok.

A földről is így felkapkodná, és a tányéromba pakolná? Le sem tagadhatná, hogy szegénysorból való. Igaz, nem ostorozhatom őt ezért. Tulajdonképpen az étel érték, és mi ezt sokszor elfelejtjük. Az egész életünk a csillogásról és a fényűzésről szól, pazarló életmódot folytatunk, amiért nem szégyelljük magunkat. Ja! Nem magamra gondoltam vagy a családomra, hanem úgy általában az emberekre. A nagyvilágra…

Sem azt nem teszem szóvá, hogy kézzel ért a vacsorámhoz, sem azt, hogy asztalról nem dobálunk vissza ételt a tányérba. Neki szemmel láthatóan nem tűnt fel, hogy mit csinált, ösztönösen cselekedett, és bizony az ösztön egy cseléd esetében nem jó. Sokat kell tanulniuk, minden apróságra oda kell figyelniük, még egy ágynemű felhúzása is külön ódát érdemel. Először is… Nem mindegy, hogy ki miként szereti. A tisztító előkészíti a kelméket, mosva, szárítva és vasalva. Normális esetben. Nálam kicsit más a helyzet, mert én agyvérzést kapok attól, ha a lepedő kemény, vagy a huzat ropog, mintha megsütötték volna. Nálam csak a mosás, szárítás, majd gőzzel simítás jöhet szóba, ettől az anyag puhává, mégis gyűrődésmentessé válik. Persze nem olyan tökéletes, mint egy vasalás után, de inkább legyen puha és kicsit ráncos, mint kemény, akár egy páncél. Már gyerekkoromban megvolt ez a mániám, emlékszem, nem voltam hajlandó olyan ágyban aludni, ahol keménynek éreztem a huzatot vagy a lepedőt. Apám csak egy hóbortnak hitte, anyám azonban nem kattogott rajta, kiadta, hogy a ruháimat vagy a lakosztályomból származó textileket a kezelések után mindig fújják át puhító oldattal. Sráckoromban végignéztem, ahogy friss ágyneműt húznak nekem. Nagyon fáradt voltam, és mielőbb le akartam feküdni. Nos… Talán negyven percet ücsörögtem, mert a lepedő felhelyezése kész olimpiai sportág. A csücsköt úgy behajtogatni a vaskos, súlyos matrac alá, hogy a sarok szépen fedve legyen, és akár az ugrálástól se gyűrődjön meg az anyag, művészet. Rohadt kemény meló… Szóval azóta nem piszkálom a szobalányokat. Valójában nem is érdekel, hogy rend van-e körülöttem, vagy káosz.

A ragut is rámeri, majd elém rakja.

– Biszmillah – suttogja, ami egyenlő azzal, hogy jó étvágyat kíván.

A szónak valójában nem pontosan ez a jelentése, de minden olyasmire vonatkozik, amikor Isten nevében teszünk, cselekszünk. Most amolyan „Allah nevében lássunk hozzá” jelentése van.

Én is ugyanezt mondom:

– Biszmillah.

Hátrébb lép, én közben a számhoz emelem az első falatot. Megcsap a kurkuma és a kömény illata.

Meglepően finom.

Hm…

A kuszkusz pergős, a ragu szaftos, kissé édeskésen csípős. Erősen fűszeres, de a köret sokat segít az ízek lágyításán.

Leteszem a villát, ő pedig újra mellém lép.

– Nem ízlik?

– De. Nagyon ízlik. Te csináltad?

Hevesen bólogat, majd elmosolyodik.

– Egy kicsit segítettek. – Megköszörüli a torkát. – Például azt nem tudtam, hogy a paradicsomot le kell forrázni, és le kell szedni a héját, hogy ne maradjon az ételben irritáló rész. De én fűszereztem. Fokhagymát még kellett volna beletenni, csak nem mertem… – Elhallgat, egy darabig nézzük egymást, majd kipirult arccal kérdezi: – Elmehetek?

– Igen.

– Hányra érkezzem a lakosztályba? – kérdezi a velem töltendő éjszakájára utalva.

Kissé meglepődöm a kérdésén. Ennyire nem okoz neki gondot ez az egész? Vagy csak tisztában van vele, hogy szegény lányként és szolgaként nincs más lehetősége, mint engedelmeskedni? Valami oknál fogva azért számítottam némi ellenkezésre.

– Kilencre – felelem egyszerűen, ő pedig szó nélkül kisétál az étkezőből.

* * *

Az ágyon ülök. Hol a telefon kijelzőjére pillantok, hol az órára. A mobilomon percenként villan fel Tasnim hívása, kezd idegesíteni. Kilenc óra lesz két perc múlva, amikor meghallom az ajtómon a kopogást.

– Gyere!

Kinyílik az ajtó, Saliha beljebb jön, és megáll velem szemben. Hát, mit mondjak…? Nem pörögte túl. Ugyanabban a ruhában van, amit egész nap viselt, konkrétan úgy néz ki, mintha takarítani jött volna.

Ja, azt nem tud.

Felállok, felé indulok, ekkor édes narancs és fahéj illata üti meg az orromat, így arra bizonyosságot kapok, hogy legalább tisztálkodott.

Minden bevezető nélkül szólal meg:

– Szűznek kell maradnom!

Az érdekes lesz.

Szerinte mit akarok vele csinálni a hálószobámban?

Kártyázni hívtam?

Szívesen az arcába mondanám: „Hahó! Én meg akarlak dugni!”

– Nem tudom, mit tehetnék ennek érdekében – vigyorodom el.

– Nem baj, én tudom.

Ejha.

Senki sem születik úgy a világra, hogy nincsenek képességei.

Na, halljuk!

Faggatnám, de nincs rá szükség, ugyanis leguggol, és esetlenül fölfelé kezdi tuszkolni a tobémat.

Nana! Ennél azért jobban meg szoktam adni a módját.

Hátrébb lépek, mire fölnéz rám.

Leemelem magamról a hosszú inget, majd egyetlen szó nélkül letolom az alsónadrágomat. Mivel nem mozdul, felszólítom.

– Vedd le a ruhád!

– De szűznek…

– Az maradsz – vágok közbe, bár igazság szerint ez rajta múlik a leginkább.

A sok „nem tudás” mellett, remélem, azzal azért tisztában van, hogy attól, hogy leveszi a ruháját, még nem szakad át a szűzhártyája.

A hidzsábját oldja ki először, és amikor szabaddá válik a haja, egy egészen más nő áll előttem. Sokkal idősebbnek tűnik, a haja nem túl hosszú, csak a válláig ér, és látszik, hogy nem sok figyelmet szentel neki. Beletúr a hullámos tincseibe, sejti, hogy a kendő lelapította, ezért próbálja felrázni. Zavartan rám néz.

– Csináltad már? – kérdezem az orális szexre utalva.

– Nem. De a nővérem felkészített rá, hogy egy herceg palotájában valószínűleg meg kell majd tennem.

Szép. Jó véleménnyel vannak a ház urairól.

Egy pillanatra elfordítom a fejemet, olyan hülyén néz ki ez az egész. Itt állok egy szál faszban, ő feszült, mint egy felhúzott íj, ráadásul a megjegyzésével porig is aláz, mintha minden alkalmazottammal leszopatnám magam.

Volt olyan idő is…

A szüzességünk elvesztése után minden helyen és időben a szex lehetőségét kerestem. Anyám akkoriban meg is vált az egyik női lakrész szobalányától, mert szerinte túl egyértelműen néztem rá, és meg akarta előzni a bajt. Elégedett volt a lépésével, és sejtelme sem volt róla, hogy bizony nem előzött meg semmit.

– És mit tanított neked?

– Mondjam el? – Lejjebb szalad a szeme az ágaskodó nemi szervemre. – Vagy mutassam meg? – pirul el az arca.

Ó!

Először az jut eszembe, hogy ebből a két lehetőségből az egyik nem igazán érdekel, de meggondolom magam. Már csak azért is, mert hiába tükröz szégyent az arca, a szavak úgy csúsznak ki a száján, mintha csak valami zöldségpucolást szeretne bemutatni. Kíváncsi vagyok rá, hogy meddig tud elmenni a szavak terén.

– Mondd el!

Meglepem, valószínűleg nem erre számított. Én sem, de ez nem újdonság, mert én folyton meglepem magamat.

Az ölemre néz, mintha az valami súgógép lenne, és onnan kiolvashatná a szavakat, amelyek nehezen kúsznak az ajkára.

– Meg kell fogni és simogatni. – Megköszörüli a torkát, a kezét felemeli, és behajlítja az ujjait, pont mintha marokra fogná a farkamat. Bazira nevetséges ez az egész, de szeretek jól mulatni. – Sőt, a számba is vehetném, és puszilgathatnám…

Megvakarja a nyakát, már nem megy neki olyan könnyen a társalkodás.

– Miért váltottál feltételes módra?

Mi az, hogy a szájába vehetné?

A szájába veszi.

Így helyes.

– Mert a nővérem azt mondta, hogy minden a helyzettől függ, mert minden férfi más. Valaki nem szereti, ha a szánkkal is kényeztetjük, valaki pedig csak az ajkunkat akarja, és a kezünket fölösleges dolgoztatni, mert nem okoz akkora örömöt.

Hát mókuscica, a nővérednek is van mit tanulnia!

– Elárulom neked, hogy minden férfi szereti, ha a szádba veszed. A másik fele talán igaz, de a szádat mindenki akarja… – Az ajkára nézek, ami megremeg. – Ebben biztos lehetsz. Tehát a nővéred tévedett.

Ki a pihe mondta neki, hogy nem szereti, ha leszopják?

Na, azzal az alakkal tuti nem volt valami rendben.

– Értem – süti le a szemét.

– Ennyi tanácsot adott?

Megrázza a fejét, aztán kínjában elneveti magát, mintha olyan részhez érkezett volna, amiről már képtelen beszélni. Mintha egy sima „kis orálról” könnyen ment volna.

– Azt mondta, a fenékhez is oda kell nyúlnom. Vagyis… Sokan szeretik.

Hm.

Mégsem olyan hülye a nővérke.

– Megmasszírozni? – kérdezem, még inkább zavarba hozva, mert tudom, hogy nem erre céloz.

– Nem. Oda be. – Feltartja a mutatóujját, ami jelzi, hogy konkrétan a segglyukra gondol.

Elnevetem magam, miközben bátorítóan mondom:

– Undorító, mi?

– Nem – felel rögtön. – Ha élvezetet okoz, akkor nem.

Elkomolyodom, tetszik a hozzáállása. Valóban képes az örömöket fokozni a prosztata ingerlése, de őt nem tartom ehhez még elég tapasztaltnak. Valószínűleg így is elég meredek lesz neki ez az akció.

– Nem kell ma ilyet tenned – mondom lágyan.

– És, ami kijön… – Beharapja a száját. – Azt… Szóval a nővérem azt mondta, hogy valakit izgat, ha lenyelem, más meg nem bánja, ha kiköpöm.

– Mindegy. Ezt majd eldöntöd – felelek már-már hihetetlenül kedvesen. Olyan őszinte nyíltsággal beszél, hogy erre az egyenes beszédre képtelenség élesen reagálni.

– Majd eldöntöm, ha megérzem az ízét – húzza fel a vállát mosolyogva.

Egy darab húsnak érzem magam, amit csak megízlel, aztán majd eldönti, hogy lenyeli-e vagy kiköpi.

Vicc. Elég szánalmas ez a helyzet.

Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy nem lesz elragadtatva az ízektől.

Akkor vetkőzz és kóstolj!

– A ruhád! – bökök a szememmel az abayára, mire ő bólint, és leveti magáról.

Vastag szélű fekete bugyit visel, és fekete melltartót, ami kissé nagy rá. Megsajnálom. Nem akar nekem tetszeni, nem érdekli, mi van a ruhája alatt, egyszerűen csak teszi a dolgát, és a világ legtermészetesebb dolga a számára, hogy neki ilyen rongyos, kinyúlt fehérneműre futja. Nem tétovázik, leveszi a melltartóját és a bugyiját is. A viselkedése letaglóz, nehéz koncentrálnom a látványra. Inkább az arcát vizslatom, mint az alakját, és ő ezt észre is veszi, mert megkérdezi:

– Nem tetszem?

– Tetszeni akarsz?

– Nem tudom. Én csak azt akarom, hogy elégedett legyél velem, és ne rúgj ki. Ha elbocsátasz, akkor a családom az éhhalál küszöbére kerül.

– Miért? Az apád nem dolgozik?

– Az apám meghalt. Nem voltak testvérei, és anyám családja is elhunyt, így a fiútestvérem gondjaira lettünk bízva, de ő nem beszámítható.

– Hogy érted?

– Nem dolgozhat, mert… – A kezét a halántékához emeli, és köröz egyet a mutatóujjával.

– És te tartod el a családod?

– Meg a nővérem.

Nem csodálom, hogy hazudott azért, hogy bekerülhessen az adatbázisba. Jól tette.

Odasétálok elé, megérintem a mellét, mire az egész teste megfeszül. Egyetlen esélye a normális életre, ha valóban szűz marad, és elfogadható házasságot köt. A külseje és az ártatlansága segíthet ebben, de a származása elég nagy akadály. Nincs apja vagy férfi családtagja, aki érdemben tudna tárgyalni az érdekében.

– Van kérőd?

Megrázza a fejét, és olyan keserű arcot vág, mintha ez lenne a világon a legrosszabb hír.

Feljebb futtatom a kezem, a hajába túrok, ő pedig leguggol.

* * *

Maradhat. Nem rúgom ki. Ahhoz képest, hogy először csinálta, ügyes volt. Elmosolyodom, mert felrémlik az arca, amikor a szájába spricceltem. Lenyelte. Persze utána a szájához kapott, és ijedten meredt rám. De megtette, amit lehet.

Kijövök a tus alól, látom, hogy villog a telefonom, gyorsan megnyitom az üzenetet.

Holnap a terv szerint Isztambulba utaztok! Tudod a dolgod.

Igen, Billal, tudom a dolgom.