8. fejezetVolt már rá példa, hogy külföldön elmentem pár szórakozóhelyre, semmi bajom nincs ezzel, igazából csak a folyton ordibáló emberek idegesítenek.
Apánk nem tartott velünk, azt hiszem, öregszik… Ennyit mondott: „Nem hagyom anyátokat egyedül.”
Na hisz. Nem is értem, hogy nem szakad rá a plafon.
– Mona nem neheztel azért, hogy velünk töltöd az estét? – kérdezi Ahmed Khalidtól, aki levágódik az asztalhoz, és a zakóját igazgatja. Elemében van. – Vagy ez természetes? – Ahmedre nézek, ő meg föltartja a kezét. – Jó, csak egy kérdés volt.
Khalid mellé csúszom, végül Ahmed is helyet foglal. A zene hangos, de egész jó. Lányok és fiúk együtt táncolnak a tér közepén, éneklik a szöveget, tapsolnak, vonaglanak…, egyszóval szabadok. Elszégyellem magam, ahogy ez a szó végighasít az elmémben. A
