9. fejezetApám kerül engem, ezt le sem tagadhatná. Azt meg nem is értem, hogy nem kérdezett még senki rá anyánknál, hogy mi a baj. Ahányszor rám néz, egy szomorú kiskutya ábrázatát veszi fel az arca. Sajnálatot és egyfajta megrovást tükröznek a vonásai, éppen csak nincs ráírva a homlokára: „nekem van a legostobább gyermekem”.
Nem tudnak kétségek közé kergetni, nem bánok semmit, és mindenért vállalom a felelősséget.
Khalid egészen más a családja körében, mint tegnap este. Rashidot, a fiát dajkálja, miközben folyton Monát faggatja arról, hogy minden rendben van-e.
Ahmednek sötét karikák éktelenkednek a szeme alatt, nem is csodálom, hogy apánk rákérdez:
– Beteg vagy, fiam?
– Lehet – vágja rá az öcsém.
– Vagy esetleg a tegnapi kikapcsolódás?
Az. Ki volt kapcsolva rendesen minden. Ahmed
