Igen, igen. Neki olyan is van. Tőlem.
Ezt persze nem kell tudniuk.
– Bevallom, igen – felel végül. – És arra is, hogy tulajdonképpen hol vagyunk. A múltkor nem itt találkoztunk.
Ez elég kínos, így megkímélem a két nőt attól, hogy nekik kelljen válaszolniuk.
– Saliha családja valójában itt lakik. A múltkor csak szerettek volna a kedvetekben járni, hogy ne nélkülözzétek a kényelmet.
– Hát… Ezt nem igazán értem… – tárja szét a kezét az öreg.
– Mindegy. Maradjunk annál, hogy mit is keresek én itt. Nos. Mindig nagy gonddal vagyok az alkalmazottaim iránt. Salihát különösen kedvelem, hiszen remekül végzi a munkáját. – Elég jól. A lányra sandítok, de ő zavarában a szőnyeget kémleli. Visszanézek Bachir arcába, aki éppen felsóhajt. Látom rajta, hogy dühös, és ide a bökőt, hogy megfordul a fejé
