A veszett kutya

Chapter 2

Előszó

„Fiatalok voltunk és balhésok.

Kemények és megállíthatatlanok. Ez tény.

De miért kell ezt tudni mindenkinek?”

Kiss Joe

Ez a könyv nem rólam szól. Azaz nem csak rólam. A bajtársaimról is. A rendszerváltás után, ha ugyan az volt. Az utcán farkastörvények uralkodtak. Te a lakásodban, a posztproli irodádban nem láttad, hogy mi folyik az utcán. Álltál a négyes-hatos villamoson a Garay piacon vásárolt türkizkék vagy bordó zakódban vagy kötött lengyel ruhádban, és halvány fogalmad sem volt arról, hányan döglenek meg a József utca sarkán vagy a körút egy-egy húgyszagú kapualjában. Ez nem a te hibád. Nem engedték, hogy láss. A régi rendszer beidegződései még nagyban dolgoztak.

Szólok előre, hogy amit itt olvasol, az részben igaz, részben fikció. Nem cenzúrázom ki az obszcén szavakat, úgy kapod az arcodba ezt a könyvet, ahogy akkor és ott megtörtént. A véres-gennyes részeket sem fogom finomítani. Azt szeretném, hogy átéld, amit én átéltem, hogy a szememen keresztül lásd azt a világot. Szeretném, hogy tudd: azok a rendőrök, akik az új rendszer hajnalán téged vagy a szüleidet védték, nem voltak angyalok, de nagyszerű emberek voltak. Egy teljesen új rendszer teljesen új problémáival szembesültek, és erre senki sem készítette fel őket. Egy új világ, ami nem minden esetben volt szép.

Ez az életemből táplálkozó regény, de minden, ami büntethető és még nem évült el, az fikció!

Úgy olvasd ezt a könyvet, hogy gondolj bele, milyen lehetett ezt a munkát számítógépek, mobiltelefonok és modern technikai eszközök nélkül végezni. Amikor, ha beszart a rádiód, elő kellett kapnod egy bélást és megkeresni a legközelebbi telefonfülkét, ahonnan telefonálni tudtál.

Egy biztonságosnak hitt rendszer összeomlása után berúgta az ajtót a vadkapitalizmus. Amikor a bűnözők pokoli erős kocsikkal menekültek az ezeröcsi Ladák elől. Szóval, betli. Az egész élet egy kurva nagy betli volt akkoriban minden zsarunak. Igyekeztünk helytállni, és nem győztünk tizenkilencre lapot húzni. Apám mindig azt mondta, nem a legerősebb és nem a leggyorsabb marad életben, hanem az, aki a leghamarabb alkalmazkodik a körülötte változó világhoz.

Ajánlom ezt a könyvet Papának, Gonzónak és a többi bajtársunknak, akik a 90-es években a szürke hétköznapokon tették, amire felesküdtek. Nem voltak belvárosi éttermekben pöffeszkedő celebzsaruk. Nem oldották meg az évszázad bűnügyeit, de tették, amire felesküdtek. Benne voltak a csibészségben, időnként eljárt a kezük. Nagyon jó emberek voltak. Az, hogy a rendszerváltás után nem szabadult el a pokol, az nagyrészt nekik volt köszönhető.

Előttük tisztelgek ezzel a könyvvel.