Az akasztott ember kötele
Janosch, ahogy hívatta magát, egy igazi szarcsimbók volt. Az első találkozásnál láttam, ahogy Zitára néz. Be akarta zavarni neki a lompost. Valami galériája volt Bécsben. Ott is élt. Nem hiszem, hogy tudta, mivel foglalkozom, de ha Zita el is mesélte volna neki, szerintem, pont le is szarja. Állandóan a nagymenőt játszotta.
Egy vacsora során, gondoltam, elmesélem neki, hogy mi a pálya. Amikor szarni ment, utánamentem a vécére, és megvártam, míg jól kiszarja magát. Amikor kilépett a fülkéből, úgy hat méterről egy szó nélkül belebasztam a gipszkarton falba a késem, kb. másfél centire a fülétől.
Tudta, mi a pálya. Nem nagyon kellett beszélnünk.
– Akkor ezt megbeszéltük – mondtam.
Nem szólt semmit, csak kiment. A paraszt kezet sem mosott.
Napokkal később, egy hú
