ÖTVENEDIK FEJEZET
KAZI
Ma este felébredtem. Vagy talán csak álom volt. De a szemem mintha kinyílt volna. A szoba sötét volt, mint a világ legmélyebb, legfeketébb barlangja, én pedig belezuhantam a feneketlen sötétbe – mégis, a padlásablakban fény ragyogott, a legerősebb, amit valaha láttam.
Kapaszkodj belém, Kazi. Hadd mutassam meg neked a csillagokat.
Figyeltem, ahogy egy csillogó galaxis ellebeg az ablak előtt, a horizont legalacsonyabb csillagától a mennyek legmagasabbjáig. Voltak köztük lovak is, az égen száguldók. Ne nézz le. Tartsd a szemed a csillagokon. Az ott a Tolvajok Aranya. Az ott pedig a Sasfészek. Néztem a csillámló fényt, hallgattam Jase suttogását a világegyetemről.
Kapaszkodj belém, Kazi. Foglak. Nem engedlek el.
– Tudom, Jase – feleltem. – Tudom.
Még mindig remeg.
