HATVANADIK FEJEZET
JASE
Megbillent alattunk a föld. Sikolyok visszhangoztak; a fény is megremegett. A föld morgott, vonaglott, mint egy fogait hegyező szörny; fel sem bírtam állni. Többen is rám estek… aztán végre abbamaradt a rengés. Semmit sem láttam. A levegőben szürke por úszott. Nyögéseket hallottam. Vagyis volt, aki életben maradt.
– Kazi! – kiáltottam. Egy kéz érintését éreztem a kezemen.
– Itt vagyok – felelte. – Minden rendben.
– Te ökör! – csattant fel Synové. – Az íjamra estél! Összetörted!
Gunner köhögött. Valaki más felnyögött.
Ez a rázkódás nem a katonák lövéseinek eredménye volt. Valahonnan mélyebbről eredt – a több tonnányi lőszer robbanásából, a Feketeház pincéjéből.
Feltápászkodtam. Ahogy a por leülepedett, először az óvóhely ajtaját láttam meg. Érintetlen volt; m
