HATVANKETTEDIK FEJEZET
JASE
Montegue a karomba fektette Jalaine-t. A testvérem ajkát a rázkódástól halk nyögés hagyta el. Tíz lépést tehettem meg visszafelé, Masonhöz.
Megfordultam. Az út közepén álltam, mindenkitől távol. Pihekönnyű volt a kishúgom, a család élő tüze. Törött bordái elmozdultak a karom felett.
– Jalaine – súgtam. – Jase vagyok.
Alig bírta kinyitni véreres szemét, de aztán pillantása az enyémbe kapcsolódott. Kicserepesedett ajka megmoccant, a nevemet mondta, de hangja nem volt.
Közelebb hajoltam hozzá.
– Kishúgom, visszaviszlek anyához. A családhoz.
– Megkaptad az üzenetemet? – lehelte.
– Igen – válaszoltam. – Jöttem, ahogy tehettem.
– Tudtam, hogy megteszed. A család biztonságban van?
Bólintottam, mert nem bírtam megszólalni.
– Akkor jó. – Lecsukódott a szeme.
