HUSZONHETEDIK FEJEZET
JASE
Ha azt hittem, hogy az aréna rossz, a város még rosszabb volt. Talán csak kétségbeesésemben gondoltam, hogy most az egyszer az én javamra fordulnak a dolgok. Vagy hogy az istenek beavatkoznak. A számtalan fogadalmam és imám csak számít valamit?
De nem ma.
Pokoltorka mindig elszürkült telente. A fagy megfakította a tembrisek levelét, ahogy az eget is, ez a szürkeség azonban mélyebbre nyúlt, mintha egy pióca szívta volna ki a város vérét. Ilyen különös hideget még sosem tapasztaltam; még a mellettem elhaladó arcokon is ezt láttam. Egyikükben sem maradt élet.
A levegő hidegsége ellenére égett az arcom. Rohanni szerettem volna, levadászni és megölni a királyt. Miért nem tette meg valaki máris? Hol vannak a magisztrátusaim?
Wren, érezve, hogy az őrület úrrá lesz
