TIZENHARMADIK FEJEZET
JASE
A víz hangja. Köveken folyt át, nyeldeklő, gurgulázó hanggal csordogált, mint a kifutó apály. Újra hallottam. És újra. A mellkasomban égő fájdalommal együtt erősödött és halkult, és ebből rájöttem, hogy nem vizet és köveket hallok. Hanem a saját légzésem. Nedves, szörcsögő erőlködés levegő után.
Más hangokat is hallottam, távolról, elmosódva, de azok nem számítottak.
Csak a kövek és a víz. A következő lélegzet.
Írjátok le, mielőtt feledésbe merül.
Mindennap meg is tesszük.
De csak a Mostról írhatunk.
Az Azelőtt már eltűnt, csak a rémálmok maradtak.
Minden éjjel nyugtatgatni kell a kicsiket.
Az Azelőttről csak annyit tudnak, ami Azután történt.
Félnek, hogy ismét megtörténik, és új családunk szétszakad.
Ezért rejtőzünk itt, sírja Nisa.
Igaza van.
Én
