TIZENHETEDIK FEJEZET
JASE
A szalmazsákom szélén ülve készültem, hogy először felálljak. Nagy lépés volt ez a számomra.
– Ne légy ilyen nyafka – szidott Kerry. – Ne fintorogj. Szeretnél felkelni és önállóan pisilni, nem?
Igaza volt. Erőt vettem magam, és eltüntettem a fintoromat.
– Így jobb?
Mordult egyet. Kerry lett az ápolóm, ő ült mellettem, ő mosdatott, ő etetett, és rendszeresen le is szidott. Nem ismert kegyelmet. Néha elgondolkodtam, hogy vajon így áll-e bosszút az oszlopoknak ásatott lyukakért. Négy napja súlyokat adott a kezembe, hogy emelgessem őket, így nyerjem vissza az erőmet. A krumplis zacskók alig lehettek nehezebbek két kilónál, de az emelgetésüktől még a combom is égett, ahol az egyik nyíl eltalált. A karom remegett. El fogsz puhulni, közölte Kerry, és megszorította
