2020
USA, NEW YORK
Nem tudom, miért ilyen nehezek folyton a lépteim, amikor ide jövök. Szeretem az anyámat, jóformán csak ő van nekem, de egyszerűen képtelen vagyok megemészteni azokat a szemrehányó szavakat, amiket rendszerint a fejemhez vág. Amikor vele beszélgetek, mindig egy szar alaknak tartom magam, aki cserben hagyta a szülőanyját, noha egész életemben egy nemzetet akartam szolgálni. Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy anyám nem lesz boldog az életutamtól, hiszen láttam, miként kezelte apámat, de mégiscsak a fia vagyok.
A házat meglátva felsóhajtok, majd kissé gyorsítok, mintha ezzel pikpakk túl lehetnék a dolgokon.
Belépek az ajtón, közben szemlesütve korholom magamban az anyámat, amiért sosem zárja kulcsra a bejáratot, pedig New York nem a közbiztonságról híres. Beljebb sétálok
