„Van egy terepjáró, ami majd bevisz minket a városba.”
Aha! Persze. Ez egy roncs!
Amikor meglátom, csaknem dühroham tör rám. Ledobom a zsákot a vállamról, csípőre teszem a kezem, és próbálok egyenletesen lélegezni, miközben a madarak suhanását vizslatom az égbolton. Nagyon remélem, hogy valaki megszólal, mielőtt én teszem.
– Ez a kocsi? – kérdezi Paul szemrehányóan Gloriától, mintha ő tehetne róla.
– Ne válogassunk! – jön a válasz, miközben feldobja a zsákját a platóra.
Úgy hálálkodik az öregnek, mintha egy repülőt kaptunk volna.
Én addig meg nem szólalok, amíg be nem indítják, az hétszentség!
Kizárt, hogy üzemképes.
A sofőr vigyorogva beül, és próbálja életre kelteni a járgányt.
Tudtam…
Nem indul…
Az isten verje már meg…
De kurvára utálom, amikor igazam van!
Lerogyok a hátizs
