Emlékszem, még kissrác voltam, anyámék csukott szobaajtaja előtt állva, csak arra vágytam, hogy feltáruljon a titok. A születésnapom volt. A szüleim bent motoszkáltak a helyiségben és meghagyták, hogy csak akkor mehetek be, ha engedélyt kapok rá. Apám születésemtől sulykolta, a parancs az parancs… Tehát csak álltam ott, eszembe sem jutott leskelődni, míg egyszer csak anyám kikiáltott: „Jöhetsz, Robert!” Kinyitottam az ajtót, és belépve a szobába, azonnal egy masnival átkötött dobozt fedeztem fel. Mivel hangok jöttek belőle, tudtam, hogy állat van benne, és nagyon reméltem, hogy kutya, mert hónapok óta azért könyörögtem. Az volt. Örömömben úgy sírtam, mint egy kislány, apám meg is rótt miatta. Aztán öt hónappal később ismét sírtam, a sírja fölött, mert valaki megmérgezte. Talán ez az oka an
