amelyben beigazolódik a mondás, és kiderül, hogy mégiscsak kicsi a világ – Reynevan ugyanis lépten-nyomon ismerősökbe botlik.
A szekér, amelyiken szállították, ugrált és billegett a kátyúkban, közben úgy recsegett-ropogott, mintha a következő pillanatban szét akarna esni. Reynevan, aki eleinte a ránehezedő és a lélegzetvételt alig lehetővé tévő rongyrakást és a szúrós zsákvásznat kínzásnak vette, és alaposan elátkozta a tetteseket, hamar megváltoztatta a véleményét. A rongyok alatt mozdulatlanságra volt kárhoztatva, ezért nem ütődött neki az őrülten száguldó jármű peremének, érezte és hallotta viszont másféle tárgyak, bizonyára a szekéren összevissza dobódó hordók és létrák zörgését, amelyek nemegyszer fölötte verődtek össze. Az út pedig olyan volt, hogy még rongyba gubózva is összecsatta
