Angyali Tervek

1. Fejezet

Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy itt vagy, és nagyon remélem, hogy a történetem tetszeni fog. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a könyv tartalmazhat felkavaró jeleneteket, illetve felnőtteknek szóló tartalmat, így kérlek ennek tudatában kezd el olvasni!

Arra is szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a történet teljes mértékben az én eredeti szerzeményem, amelyre a szerzői jog érvényes. Kérlek, ha másik felületen találkozol vele, tudasd velem, hogy megtehessem a szükséges lépéseket. Köszönöm, és jó olvasást kívánok!

Előszó

Vannak akik azt vallják, hogy életünk során, soha nem vagyunk igazán egyedül. Születésünktől fogva mély kötelék köt össze minket egy másik lélekkel, aki végigkísér minket az utunkon.

Bár lehet, hogy nem látjuk vagy nem érezzük ezt a kapcsolatot, jelenléte rendkívül megnyugtató. Egyesek talán figyelmen kívül hagyják, vagy kételkednek a létezésében, mégis rendületlenül mellettünk marad.

Ez a kapcsolat felemel minket a csúcspontokon és vigaszt nyújt a mélypontokon, gyengéden vezet, és mindig ott van, hogy támogasson és védelmezzen minket. Számára a saját akarat és a választott életutunk szent, és sérthetetlen. Csak két esetben avatkozhat be: ha a tervezett forgatókönyvbe hiba csúszik, és ez a hiba idő előtt az életünkbe kerülne, vagy pedig ha mi magunk felhatalmazzuk rá.

Violet nézőpontja

- Violet! – hallottam, ahogy a főnököm, Andrea a nevemet kiabálja a folyosóról. Letettem a tisztítószereket a kezemből, és kiléptem a hotelszoba fürdőszobájából, amit éppen takarítottam, hogy megnézzem mit akar.

- Violet, rendetlenül hagytad a 44-es szoba vécéjét! Már egy hónap telt el, és még mindig nem tudsz megbirkózni egy ilyen egyszerű feladattal – kiáltott rám.

- Van fogalmad arról, hogy hány önéletrajzot kaptunk az elmúlt órában? Annyian örülnének ennek a munkának!

Sóhajtottam. Már régen megtanultam, hogy nem volt értelme hadakozni a szoba asszonyokkal, így csendben visszamentem a fürdőszobába a tisztítószerekért, és átsiettem az említett szobába. Miután odaértem, megnéztem a vécét, és arra a következtetésre jutottam, hogy Andrea szándékosan hátráltat, mivel én nem találtam semmi kivetnivalót a vécé tisztaságában. Ennek ellenére fújtam rá egy kis vegyszert, és áttakarítottam újra, remélve, hogy ezúttal Andrea elégedett lesz, és hagy haladni a munkámmal.

Már eleve le voltam maradva az idővel, hiszen ki tud lelkiismeretesen kitakarítani egy szobát mindössze 25 perc alatt? De ez a kis kitérő még többet vett el az időmből. Négy óra volt, és még két szobát kellett kitakarítanom.

Miközben egy kis légfrissítőt fújtam a kitakarított szobába, a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Mosolyogtam, hiszen tudtam, hogy csak egy valaki kereshet ilyenkor: a barátom, Oliver volt az.

- Szia, szépségem! Mikor végzel ma? – kérdezte.

- Késésben vagyok. És te? – kérdeztem.

- Későn végzek, de utána átugrom hozzád.

- Rendben – válaszoltam, és miután elköszöntünk visszacsúsztattam a telefonom az egyenruhám zsebébe.

Hat óra is elmúlt amikor végre kiléptem a szálloda személyzeti ajtaján. Le voltam izzadva, és a szőke hajam olyan kócos volt, mintha most keltem volna fel az ágyból. A lábaim fájtak a munkahelyi cipőmtől, ami feltörte mindkét sarkamat. A vékony nejlonharisnyám egyáltalán nem védett meg a hidegtől, miközben januárban, Manhattan utcáin sétáltam. Csak a viszonylag vastag kabátom tartott melegen.

Miközben a metróra vártam, Oliverre, és az első találkozásunkra gondoltam.

Körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor egy másik szállodában dolgoztam, egy gazdag nő azzal vádolt meg, hogy elloptam a drága gyémánt fülbevalóit. Hatalmas felhajtást csapott, sőt, még a rendőrséget is kihívta. Rettegtem, hogy börtönbe kerülök, de Oliver, a jóképű, fiatal ügyvéd a megmentésemre sietett. Aggódtam, hogy egy vagyont fog kérni azért, hogy képviselt és tisztázott engem, de végül azt mondta, hogy csak egy randevúval tartozom neki.

Kék szeme és dús barna haja azonnal elvarázsolt. Nem értettem, miért érdeklődik irántam egy ilyen jómódú, befolyásos és vonzó ügyvéd. Néha arra gondoltam, csak játszik velem, de az együtt töltött idő, és a törődés, amit kaptam tőle biztosított arról, hogy én is szerethető vagyok.

Nem volt ez mindig így. Anyukám meghalt, amikor kicsi voltam, az apámat pedig sosem ismertem. Részben az alkoholista mostohaapámmal nőttem fel. Gyakran ok nélkül megtámadott, és amikor nőiesedni kezdtem, egyértelművé tette undorító szándékait. Egyre bátrabb lett, és én féltem, hogy egyszer elfeletkezik arról, hogy hol is van a határ.

Egyik éjszaka részegen jött haza, és felébresztett, hogy ételt készítsek neki, ruha nélkül. Szerencsémre, ki kellett mennie a mosdóba. Ezt a kis időt kihasználva elszöktem otthonról, és meg sem álltam a rendőrségig. Attól a naptól kezdve állami gondozásba kerültem, és egy intézet lett az új otthonom.

Sokáig álltam a zuhany alatt. Nem akartam bekapcsolni a fűtést, ezért reméltem, hogy a meleg víz felmelegít. Oliver tisztában volt a havi költségvetésemmel, ezért soha nem panaszkodott.

Miután megszárítottam hosszú szőke hajamat, egy laza kontyba fogtam, és néhány percig a tükör előtt álltam, magamat vizslatva.

Gyakran elmerengtem azon, milyen lenne, ha egy kicsit több pénzem lenne, és megengedhetnék magamnak olyan dolgokat, amelyek más nőknek természetes. Ha elmehetnék a legjobb fodrászokhoz, és profi sminket csináltathatnék, hogy kiemeljem a zöld szemeimet talán Oliver is büszkébb lehetne rám. Bizonyára én is sokkal magabiztosabban venném az élet megpróbáltatásait.

Kis korom óta szerettem rajzolni. És fiatalabb koromban rájöttem, hogy a ruhatervezés volt az ami a legjobban érdekelt. Szerettem volna tanfolyamot végezni, és elindulni a pályán, de sajnos anyagilag ezt az álmomat nem tudtam finanszírozni.

Megráztam a fejem egy szomorú mosollyal, majd lekapcsoltam a villanyt mielőtt kimentem a fürdőszobából.

A kicsi, egyszobás lakásom nem volt a legjobb helyen. Néha úgy éreztem, mintha a környék a drogdílerek és -fogyasztók, stricik, prostituáltak, rablók és alkoholisták menedéke lenne. Szívesen költöztem volna máshová, de ettől csak drágább albérletet találtam, így beletörődtem, hogy itt kell maradjak.

Bementem a konyhába, és kivettem a vacsora hozzávalóit a hűtőből. Spagettit terveztem főzni, amit Oliver - elmondása szerint - nagyon szeretett. Mivel mondta, hogy későn végez, biztos voltam benne, hogy fárasztó volt a napja, és talán még enni sem volt ideje, ezért szerettem volna neki kedveskedni, és a lehető legkényelmesebbé tenni a velem töltött idejét.

Őszintén szólva, mióta vele voltam, az élet sokkal könnyebbnek tűnt. Nem érdekelt a szörnyű munkám, az, hogy nagyon szűkösen jövök ki a fizetésemből, vagy hogy csak a használt ruhákat engedhettem meg magamnak. Oliverrel az oldalamon boldog voltam, és bizakodtam egy jobb jövőben.

Bár magától soha nem beszélt róla, titokban, én álmodoztam a közös jövőnkről. Nem arról volt szó, hogy abban reménykedtem, hogy majd Oliver eltart vagy a keresetéből luxusban fogunk élni; csak egyszerűen elképzeltem, hogy ha majd családunk lesz, nem fogunk nélkülözni, és a gyermekeinknek mindent meg fogunk tudni adni, ami nekem nem adatott meg soha.

-Nem! Nem! Nem!" – kiáltottam fel, miközben a fazékhoz ugrottam, és megkevertem a szószt, hogy ne égjen le. Annyira elkalandoztam, hogy egy pillanatra megfeletkeztem arról, hogy éppen főzök. Egy pillanatra nagyon megijedtem, hogy elrontottam az ételt, de megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy az ételnek semmi baja nem lett.

Gyorsan befejeztem a főzést, és éppen meg akartam teríteni a kis, kétszemélyes asztalomat a konyhában, mikor kopogtak. A szívem hevesebben kezdett verni, és hirtelen minden negatív gondom tovaszállt.

Odarohantam az ajtóhoz, és kinyitottam, hogy végre Oliver kék szemeibe nézhessek. Mosolyogva állt ott, farmert és fehér inget viselt. Tudtam, milyen drága ruhákat hordott, így gyorsan megbizonyosodtam róla, hogy az én ruhámon semmi folt nincs mielőtt közel léptem hozzá és megöleltem.

Oliver, amint becsukta maga mögött az ajtót, lehajtotta a fejét, hogy megcsókoljon. Miközben csókolt, a kezei a fenekemre csúsztak.

- Hiányoztam? – kérdezte, miután ajkaink egy pillanatra elváltak, majd meg sem várva a válaszom, tovább csókolt. Válaszul, csak mosolyra húztam a szám.

Miután elhúzódtam egy pillanatra ránéztem.

- Csináltam vacsorát – mondtam, és éreztem, hogy elpirulok, miközben mélyen a szemébe néztem. Arra számítottam, hogy örülni fog, hiszen még sosem kóstolta meg a főztöm, de csak bocsánatkérően nézett rám.

- Kicsim, nem kellett volna főznöd. Már ettem.

A csalódottság bizonyára látszódott az arcomon, de mosolya még ezt is elfeledtette velem.

- Még ha nem is vagyok éhes, van valami más amire nagyon is fáj a fogam. - Mondta.

Ajkaim mosolyra húzódtak, mikor a keze a lábaim közé csúszott, és ajkai újra megtalálták az enyémet. Nem sokára az ölébe kapott, és tudván a járást, a hálószbámba cipelt.