Angyali Tervek

2. Fejezet

Egyikünket sem zavarta a hideg. Gyorsan szabadított meg a ruháimtól és hamarosan az ő ruhái is a földön hevertek.

Forró ajkai, mindig a menyországba repítettek, mikor a bőrömhöz értek. Néhány perc alatt elérte nálam, hogy szinte eufórikus állapotban várjam a beteljesülést.

A szeretkezésünk általában gyors volt, de mindig kielégítő. Huszonhárom év alatt csak két partnerem volt mielőtt Oliverrel találkoztam, de egyértelműen ő volt a legjobb szerető, akivel valaha is intim kapcsolatba kerültem.

Oliver mindig rám fókuszált először. Ismerte már a testemet és tapasztaltan repített a mennyországba minden egyes alkalommal. Bár sosem voltam hangos szerető, de vele sosem tudtam csendben maradni.

Fogamzásgátló tablettát szedtem, így Olivernek sosem kellett vigyáznia. Bár sosem akartam szedni őket, Oliver számára fontos volt, hogy még ne essek teherbe. Sokat mesélt nekem arról, hogy mennyit tanult, és hogy ez mennyi pénzbe került a szüleinek. Megértette velem, hogy nem arról van szó, hogy nem szeretne családot, csak szeretett volna még a karrierjére koncentrálni.

Nem örültem, hogy valószínűleg még hosszú ideig szednem kell a tablettákat. Annak ellenére, hogy a legnagyobb örömmel fogadtam volna a hírt, hogy Oliver gyermekét várom, azt én is elismertem, hogy még korai lenne szülővé válnunk. De azért reméltem, hogy hamarosan célba ér, és gondolni fog a közös életünkre is.

Miután mindketten kielégültünk, átölelt és ránk húzta a takarót. Csendben, egymás karjaiban vártuk, hogy a szívverésünk visszatérjen a normális tempóra. Miután mindketten lenyugodtunk, rám nézett és azt mondta: – Ez nagyon jó volt.

– Mindig nagyon jó veled – válaszoltam, mire rám mosolygott.

– Biztos vagy benne, hogy nem akarsz enni? – kérdeztem, de megrázta a fejét.

– Nem, egy kollégám meghívott vacsorára munka után. Üzleti megbeszélés volt, szóval nem utasíthattam vissza.

Egyetértően bólintottam.

– Legalább valami finomat ettél – mondtam, de Oliver erre csak grimaszolt.

– Nem, egyáltalán nem ettem jót. Ő rajong a tengeri herkenytyűkért, de én egyáltalán nem szeretem. Természetesen egy olyan étterembe vitt, ahol csak a tenger gyümölcseit szolgálják fel.

Kuncogtam, pedig fogalmam sem volt, milyen ízűek a tenger gyümölcsei. Ettem már halat életemben, de soha nem engedhettem meg magamnak ilyesfajta drága dolgokat. Étterembe pedig maximum takarítani jártam.

– Elviszel egyszer? – kérdeztem tőle, mire még szélesebben elmosolyodott.

– Ha ez a vágyad. Amint lesz rá időm elviszlek. Na az előtt megetethetsz. – Mondta, és ezen mindketten nevettünk.

A fejemet visszahajtottam a mellkasára és csak élveztem a közelségét egy darabig, amíg a meghitt pillanatot a telefonjának rezgése meg nem zavarta. Gyengéden félretolt, és oldara fordulva nagynehezen elérte a farmerját a padlón, hogy kivehesse a telefonját a zsebéből. Amikor azonban megnézte az üzenetet, fájdalmas arcot vágott.

– Jaj, ne! – sóhajtotta, mire összeráncoltam a homlokomat.

– Mi történt? – kérdeztem, de megrázta a fejét.

– Sajnálom, Violet, de vissza kell mennem az irodába.

A szívem összeszorult. – De csak most jöttél – mondtam csalódottan.

– Tudom, drágám, de az egyik legfontosabb ügyfelünk hívott. Azonnali találkozót akar.

Felültem miután Oliver kipattant az ágyból. Sietve elkezdte összeszedni a ruháját a földről, és felöltözött.

– Visszajössz, miután végeztél?” – kérdeztem reménykedve, de a fájdalmas tekintete sejtette, hogy nem fogok pozitív választ kapni.

– Nem hiszem. Nagyon sajnálom, kicsim. Valami váratlan dolog történt, és biztos vagyok benne, hogy legalább hajnalig az irodában kell maradnom.

Felöltözött, majd odalépett hozzám és megcsókolta a homlokom.

– Csak zavarnálak, ha visszajönnék. Te nagyon korán kelsz.

Tudván, hogy igaza van, igyekeztem nem sírva fakadni, és egyetértően bólintottam.

– Holnap felhívlak, oké?

Bólintottam, és egy csók után kisietett a lakásomból.

Természetesen, ez a jelenet nem volt szokatlan, de én nem panaszkodtam soha. Már a kapcsolatunk kezdeténél elmondta, mennyire fontos neki a karrierje. Oliver mindig azt emlegette, hogy ismert ügyvéd szeretne lenni, és ezáltal sok pénzt keresni, megalapozni az egzisztenciáját, és gond nélkül élni egész életében.

A korgó gyomrom emlékeztetett rá, hogy én még nem ettem, így kikászálódtam az ágyból. Miután kimentem a fürdőszobába, felöltöztem, és elindultam a konyhába ennivalóért.

Leültem a kanapéra a kis nappaliban, bekapcsoltam a tévét, és egy buta műsort néztem, miközben ettem.

Amikor eljött a lefekvés ideje, a kezembe vettem a mobilomat.

– Ne dolgozz túl sokat! Szeretlek! – Az üzenetet elküldtem Olivernek, de egy kicsit letörtem, amikor rájöttem, hogy hiába várok válaszra. Munka közben sosem nézegette a telefonját, hogy teljes mértékben az ügyére tudjon koncentrálni. Így tudtam, hogy legkorábban talán reggel fogok választ kapni.

Rá gondoltam, miközben elaludtam.

Másnap reggel olyan hideg volt, hogy vacogtam egész úton a szállodáig. Amint beértem, kerestem egy fűtőtestet, amin megtudtam melengetni a lefagyott kezeimet. Mindig korábban jöttem be, hogy tudjak reggelizni, mielőtt elkezdem a napomat, így miután felmelegedtem, az ebédlő felé vettem az irányt.

A kollégáim már együtt, egy hosszú asztalnál ették a reggelijüket, így csatlakoztam hozzájuk. Természetesen a kapcsolataikról beszélgettek.

– Violet, még mindig megvan az Ügyvéd úr? – kérdezte Amy huncut mosollyal az arcán.

Elmosolyodtam tudván, merre akarja terelni a beszélgetést. A harmincas éveiben járt, és kétgyermekes, egyedülálló anyaként nehézkesen éldegélt.

- Persze. Lassan egy éve már. Tegnap találkoztunk.

Hitetlenkedve rázta a fejét, miközben mosolygott.

– Mikor fogsz már végre rájönni, hogy csak kihasznál téged?

Sóhajtottam.

– Nem, nem használ ki. Keveset találkozunk, mert nagyon sokat dolgozik.

Mindannyian hangos nevetésben törtek ki.

– Ne hidd! Egy harminkét-éves menő ügyvéd nem lehet csóró. Vajon egy gazdag, szerelmes pasi hagyná, hogy a barátnője egy nyomornegyedben éljen?

– Nem! – felelték egyszerre.

– Kaptál már tőle ajándékot? – kérdezte Amy, én pedig nagyot nyeltem, mielőtt válaszoltam volna.

– Kaptam.

– Mit kaptál? – kérdezte.

– Kaptam egy pulóvert, és egyszer vett nekem egy órát.

Megmutattam nekik az órát, amit mindig hordok.

– Kislány, ez az óra körülbelül húsz dollárt ér. Vagy hazudik a pasid a karrierjéről, vagy tényleg azért tart téged hogy valaki kielégítse mikor rájön a kangörcs – szólt közbe Mary, egy másik kolléganő.

Sóhajtottam, és felálltam, a tányérommal a kezemben. Elment az étvágyam, és éreztem, hogy az arcom akaratlanul is elárulta az összes fájdalmat, amit abban a pillanatban éreztem.

- Ne légy szomorú, Violet. Olyan kedves vagy és szép; sokkal jobbat érdemelnél! – kiáltott utánam Mary, mintha megbánta volna amit mondott. Mosolyogva fordultam vissza, tettetve hogy nem vagyok mérges rá. Valóban nem volt bennem harag, de mélyen megbántott azzal, amit mondott.