Szarvak

MÁSODIK FEJEZET

MÁSODIK FEJEZETVisszaveckelődött olajzöld rövidnadrágjába – még mindig előző napi ruhái voltak rajta –, és a mosdó fölé hajolt egy tüzetesebb vizsgálathoz.

Szarvban ez nem volt túl nagy, a hossza ránézésre mint a gyűrűsujjáé, a tövénél vaskos volt, igaz, gyorsan elvékonyult, hogy aztán felfelé meredő, szúrós hegyben érjen véget. Az egészet Ig saját egészségtelenül fehér bőre borította, kivéve a legvégét, amely gusztustalan vörös volt, mintha éppen áttörni készülne húsburkán. Amikor megérintette, Ig érzékenynek, enyhén gyulladtnak találta. Ujjával végigsimítva a csont tömörnek tűnt a feszes bőr alatt.

Ig először arra gondolt, hogy valami módon magának köszönheti a bajt. Az éjjel kiment a régi vashámor mögötti erdőbe, a beteg vadcseresznyefához, ahol egy évvel korábban Merrin Williamset meggyilkolták. A fa felpöndörödő kérge alól kilátszott a fehér fahús; Merrint is így találták meg, lecsupaszított, meztelen testtel. Gondos kezek fényképeket tűztek a halott lányról az ágak közé, és volt egy fűzvesszőből font váza, illetve néhány Hallmark képeslap is, az időjárás viszontagságaitól girbegurbán és pecsétfoltosan. Valaki – talán Merrin anyja – sárga nejlonrózsákkal díszített feszületet hagyott a fa tövében, meg egy műanyagból fröccsöntött, az értelmi fogyatékosok üdvözült bárgyúságával mosolygó Szűz Mária-szobrocskát.

Ig ki nem állhatta azt a negédes mosolyt. A bezúzott koponyával elvérző Merrin halálának pontos helyét jelölő feszületet meg pláne. Sárga nejlonrózsák, feszületen. Beszarás. Kábé mint virágmintás ülőpárna a villamosszékben. Viccnek is rossz. Iget idegesítette, hogy miért kellett odacitálni Krisztust. Krisztus egy teljes évet késett azzal, hogy bármit tegyen Merrinért. Amikor a lánynak szüksége lett volna rá, bezzeg nem volt sehol.

Ig kitépte helyéről a feszületet, és megtaposta. Aztán rájött a pisálhatnék, és részegségében a lábát is végigcsurgatva levizelte Szűz Máriát. Egy ilyen durva szentségtörés előidézhette az átváltozást. De mintha lett volna más is. Csak nem emlékezett, hogy mi. Nem kellett volna annyit innia.

Most a fejét forgatva tanulmányozta magát a tükörben, és a szarvakat tapogatta. Milyen mélyen hatolhatnak a koponyájába a csontok? Van-e gyökerük, és nem nyomják-e majd az agyát? Ettől a gondolattól a fürdőszoba elsötétült, mintha a villany hunyorgott volna a plafonon. Csakhogy a feltörő sötétség oka nem a lámpában, hanem a szeme mögött, a koponyájában volt. A mosdókagylóba kapaszkodva várta, hogy visszatérjen az ereje.

És ekkor megértette. Meg fog halni. Hát persze hogy meg fog halni. Rákos daganat nyomja az agyát. A szarvak igazából nincsenek ott. Metaforikusak csak, a képzelet művei. Rákos daganat zabálja föl az agyát, attól hallucinál. És ha már ott tart, hogy hallucinál, valószínűleg túl késő, hogy segítsenek rajta.

A gondolatra, hogy esetleg hamarosan meg kell halnia, megkönnyebbülés fogta el, fizikális jó érzés, mint amikor túl sokáig voltál a víz alatt, és végre feljöhetsz levegőért. Ig egyszer tényleg majdnem vízbe fulladt, gyerekkorában pedig asztma gyötörte, úgyhogy már annak is örült, ha kapott levegőt.

– Beteg vagyok – hörögte. – Haldoklom.

Mindjárt jobb kedvre derült, hogy kimondta.

Újból szemügyre vette magát a tükörben, a szarvak eltűnésében reménykedve, most, hogy tudta, úgyis csak hallucináció, de nem így működött a dolog. A szarvak maradtak. Ig riadtan a hajába túrt, hátha elrejthetné, legalább amíg az orvoshoz eljut, aztán hagyta a fenébe, mert rájött, hogy micsoda ostobaság olyasmit takargatni, amit úgysem lát senki, csak ő.

Visszatámolygott a hálószobába. Az ágynemű mindkét oldalon félretúrva, a gyűrött lepedő még magán viselte Glenna Nicholson idomainak lenyomatát. Ignek nem voltak emlékképei arról, ahogy bezuhant barátnője mellé az ágyba, a hazaérkezésre sem emlékezett – a tegnap este újabb hiányzó részlete. Egészen eddig a pillanatig azt hitte, hogy egyedül aludt, és hogy Glenna valahol máshol, valaki mással töltötte az éjszakát.

Este együtt ruccantak ki hazulról, de miután vedelni kezdett, Ig gondolatai természetes módon egyre inkább Merrin körül keringtek. Pár nap volt csak hátra a lány halálának évfordulójáig, és Ig minél többet ivott, annál jobban hiányolta Merrint – és annál inkább tudatosult benne, milyen kevéssé hasonlít rá a mostani barátnője, Glenna. Tetoválásaival és ragasztott körmeivel, Dean Koontz-krimiktől roskadozó könyvespolcával, a cigarettázásával és a priuszával Glenna éppen az ellentéte volt Merrinnek. Iget már az felbőszítette, hogy a lányt látja maga előtt az asztal túloldalán, mintha valamiféle árulás volna, hogy együtt vannak, de hogy Merrint vagy saját magát árulja el ezzel, arról fogalma sem volt. Végül nem bírt tovább az asztalnál maradni – Glenna állandóan átnyúlkált, és gyengédnek szánt gesztussal a térdét cirógatta, de Ig valamiért ezen is csak felhúzta magát. Kiment a férfimosdóba, és húsz percig ott gubbasztott. Amikor visszatért, a bokszukat üresen találta. Még jó egy órán át iszogatott az asztalnál, mielőtt rájött, hogy a lány nem jön vissza. Nem is bánta. Éjszaka mégis ugyanitt kötöttek ki, ugyanebben az ágyban, melyet az utóbbi három hónapban megosztottak egymással.

A szomszéd helyiségből áthallatszott a tévé távoli gagyogása. Vagyis Glenna a lakásban van, még nem indult el a szépségszalonba. Meg fogja kérni, hogy vigye el a kocsijával az orvoshoz. A halál közelsége okozta megkönnyebbülés elmúlt, Ig máris az eljövendő napoktól és hetektől rettegett: az apja, ahogy zokogásával küszködik, vidámságot színlelő anyja, az infúziók, a kezelések, a sugárterápia, a gyötrelmes hányingerrohamok, a kórházi koszt.

Amikor besündörgött a nappaliba, Glenna ujjatlan Guns N’ Roses pólóban és kifakult pizsamaalsóban ült a kanapén, és a kisasztalra könyökölve éppen egy fánkot tömött a szájába. Előtte az asztalon ott volt a doboz is a háromnapos szupermarketes fánkokkal, meg egy kétliteres diétás kóla. A műsorban, amit nézett, emberek a magánéletüket teregették ki ország-világ előtt.

Amikor meghallotta Iget, lapos, helytelenítő pillantást küldött feléje, aztán újra a tévéképernyőre szegezte a tekintetét. Az aznapi adás témája: „A legjobb barátom egy szociopata!” Löttyedt testű bumburnyákok készültek székeket hajigálni egymáshoz a stúdióban.

Glenna nem vette észre a szarvakat.

– Azt hiszem, beteg vagyok – szólalt meg Ig.

– Ne rajtam verd el a port. Én is másnapos vagyok.

– Nem. Úgy értem… Nézz rám! Szerinted normális, ahogy kinézek?

Glenna lassan visszafordult feléje, és felsandított rá a szempillái között. Kissé elkenődve, de még rajta volt az előző esti smink. Glennának sima, tetszetősen kerek arca és sima, tetszetősen gömbölyded teste volt. Akár teltkarcsú modellként is dolgozhatott volna. Húsz kilóval nehezebb volt Ignél. Nem mintha abszurd módon kövér lett volna, inkább Ig volt groteszkül sovány. Dugás közben szeretett felül lenni, és amikor rákönyökölt Ig mellkasára, elég lett volna egy kis nemtörődömség, és simán kiszorítja belőle a szuszt. Ig, akinek élete során annyit kellett küzdenie a levegőért, név szerint tudta, ki mindenki fulladt meg fojtogatós szex közben a hírességek közül. Meglepően hétköznapi halálnem volt a zenészek körében. Így halt meg Kevin Gilbert, valószínűleg Hideto Matsumoto, és persze Michael Hutchence, aki a bennünk lakozó gonoszról énekelte azt a számot, és akire Ig momentán gondolni sem akart.

– Még mindig piás vagy? – kérdezte Glenna.

Amikor Ig nem válaszolt, a fejét ingatva visszafordult a tévé felé.

Szóval így állunk, gondolta Ig. A lány visítva talpra pattant volna, ha látja a szarvakat. De nem láthatta, mivel nincsenek is ott. Csak Ig képzeletében léteznek. Ha most megnézné a tükörben, valószínűleg ő sem látná. Ekkor azonban megpillantotta magát az ablaküvegen, és a szarvak továbbra is ott meredeztek. A tükörképe üvegesen áttetsző alak volt, egy démonikus szellem.

– Azt hiszem, orvoshoz kéne mennem – szólalt meg.

– Nekem, tudod, mi kellene?

– Mi?

– Még egy fánk – mondta a lány, és előrehajolva bekukkantott a dobozba. – Szerinted nem baj, ha eszek még egy fánkot?

Ig alig ismert saját, élettelen hangjára. – Mi tart vissza?

– Már bevágtam egyet, pedig nem is vagyok igazán éhes. Csak az evést kívánom. – A lány feléje fordult, és amikor ráemelte a tekintetét, csillogó szeme egyszerre tűnt riadtnak és könyörgőnek. – Legszívesebben az egész dobozzal megenném.

– Az egész dobozzal – visszhangozta Ig.

– Még a kezemet sem akarom használni. Csak beledugnám az arcomat a dobozba, és már falnám is. Tudom, hogy undorító. – Egyik fánktól a másikig mozgatta az ujját. – Hat darab. Szerinted nem volna baj, ha még hat fánkot megennék?

Ig sehogy sem tudta túltenni magát riadtságán és a húzó-feszülő érzésen a halántékában. Mintha a lány zagyva szövege is csak ugyanannak a rémálom reggelnek lett volna újabb részlete.

– Ha baszakodni akarsz velem, melegen ajánlom, hogy ne tedd. Mondtam, hogy nem vagyok jól.

– Még egy fánkot akarok.

– Hajrá. Nem érdekel.

– Hát. Rendben. Ha szerinted nem baj. – A lány kivett egy fánkot, háromfelé tépte, és a szájába tömte.

Hamarosan az egész fánk a szájában volt, kidagasztva az arcát kétoldalt. Aztán halk, öklendező hangot hallatott, és nyeldekelni kezdett.

Ig viszolyogva figyelte. Még soha nem látta így viselkedni, senkit nem látott így viselkedni, mióta alsós gimnazistaként a menzán a srácok válogatott gusztustalanságokkal próbálták elvenni egymás étvágyát. Amikor végzett, Glenna reszketegen kifújta magát, aztán aggodalmas pillantást vetett rá a válla felett.

– Még csak nem is esett jól. Csikar a hasam – panaszkodott. – Szerinted nem baj, ha eszek még egyet?

– Miért ennél még egyet, ha csikar a hasad?

– Mert igazán kövér akarok lenni. Nem csak ilyen molett, mint most. Olyan kövér akarok lenni, hogy megundorodj tőlem. – Tűnődő, méricskélő gesztussal kidugta a nyelvét, és a hegyével megérintette a felső ajkát. – Tegnap este valami nagyon gusztustalant csináltam. El akarom mondani neked.

Ignek megint eszébe jutott, hogy valójában mindebből semmi nem történik meg. Ha ez valamiféle lázálom, gondolta, mindenesetre nagyon következetes, és a legapróbb részletekig meggyőző. A tévé képernyőjén végigmászott egy légy. Odakint autó suhant el az úton. Az egymást realisztikusan követő pillanatok látszólag valósággá adódtak össze. Ig őstehetség volt az összeadásban. A matek a legerősebb tárgya volt iskolában, az etika után, amit igazából nem is vett tantárgyszámba.

– Nem hiszem, hogy tudni akarom, mit csináltál tegnap este – szólalt meg.

– Azért akarom elmondani, hogy felforduljon a gyomrod. Hogy okot adjak a szakításra. Annyira sajnálom, hogy miken mentél át, meg hogy miket beszélnek rólad az emberek, mégsem bírok többé melletted felébredni reggelente. Azt akarom, hogy menj el, és ha elmondom, mit csináltam, ezt a gusztustalanságot, akkor elmégy, és szabad leszek megint.

– Miket beszélnek rólam az emberek? – kérdezte Ig. Ostoba kérdés volt. Tudta anélkül is.

Vállvonogatás. – Hogy mit műveltél Merrinnel. Hogy milyen beteg perverz szexmániás vagy, meg ilyesmik.

Ig döbbenten meredt rá. Lenyűgözőnek találta, hogy a lány egyre súlyosabb dolgokat vág a fejéhez, a legcsekélyebb feszélyezettség vagy restelkedés nélkül.

– Szóval, mit akartál elmondani?

– Tegnap este, miután eltűntél, összefutottam Lee Tourneau-val. Emlékszel, hogy Lee meg köztem volt egy kis etyepetye még annak idején, gimiben?

– Emlékszem – mondta Ig. Előző életükben Lee és Ig barátok voltak, de Ig számára a kapcsolat Merrin halálával véget ért. Bajos közeli barátságot fenntartani, miközben az embert kéjgyilkossággal vádolják.

– Tegnap este ő is ott volt a Station House-ban, az egyik hátsó bokszban ült, és amikor te eltűntél, meghívott egy italra. Isten tudja, mióta nem beszéltem vele. Már el is felejtettem, milyen jó hallgatóság. Tudod, Lee nem néz le senkit. Nagyon kedves volt velem. Amikor már jó ideje nem jöttél vissza, azt mondta, nézzük meg, hátha a parkolóban vagy, ha meg már elmentél, majd ő hazahoz a kocsijával. Viszont amikor kiértünk a parkolóba, csókolózni kezdtünk, olyan jó begerjedősen, mint amikor még együtt jártunk, és eldurrant az agyam, és ott helyben rábuktam, pedig voltak is ott páran, akik látták, meg minden. Tizenkilenc éves korom óta nem csináltam ilyen őrültséget, akkor is csak betépve.

Ignek segítségre volt szüksége. Ki kellett jutnia a lakásból. Nyilallt a tüdeje, fulladt.

A lány megint a fánkos doboz fölé hajolt, higgadt arccal, mintha egyszerű, különösebb következmények nélküli tényt közölt volna: hogy elfogyott a tej, vagy már megint nem lesz meleg víz.

– Szerinted nem baj, ha eszek még egyet? – kérdezte. – Már jobb a hasam.

– Azt csinálsz, amit akarsz.

A lány feléje fordult, és ráfüggesztette természetellenes izgatottságtól csillogó, fakó szemét. – Komolyan?

– Kurvára hidegen hagy – mondta Ig. – Zabálj csak.

Glenna gödröcskés arccal elmosolyodott, aztán az asztalra hajolva fél kézzel maga elé emelte a dobozt, belenyomta az arcát, és enni kezdett. Rágás közben az ajkát cuppogtatta, és furcsán lihegett. Aztán megvonagló vállal öklendezett egyet, de csak evett tovább, szabad kezével újabb fánkot tömve a szájába, jóllehet pofazacskója így is duzzadtan feszült már. Légy zümmögött izgatottan a feje körül.

Ig az ajtó felé oldalazott a kanapé mellett. A lány levegőért kapkodva kihúzta magát, és rámeresztette a szemét. Riadt volt a tekintete, arcát és nedves száját porcukor borította.

– Mm – nyögte. – Mmm. – Ig nem tudta, hogy a gyönyörűségtől vagy kínjában nyög.

A légy leszállt a szája sarkához. Ig egy pillanatra még látta, hogy ott van – aztán Glenna a markába kaparintotta, kivillant a nyelve, és amikor leeresztette a kezét, a légy eltűnt. Állkapcsa fel-le járt, péppé rágva mindent, ami a szájában volt.

Ig kisurrant a lakásból. Miközben behúzta maga mögött az ajtót, a lány újra a dobozba hajolt, az arca mint a búváré, aki tüdejét levegővel teleszippantva újra a mélység felé indul.