Constance hallotta, ahogy kinyílik az ajtó. Mosolyt erőltetett az arcára, és kedvesen fogadta tanárát, a mogorva, idős hölgyet.
– Madame Solange…
A mosoly az arcára fagyott, és elnémult, mert a nő felemelt kézzel jelezte, hogy már megint illetlenül viselkedik. A lány érezte, ahogy ismét izzadni kezd a tenyere. Képtelen volt elviselni a gorombaságot, márpedig Madame Solange mindig az volt vele. A korosodó tanító a nevetéstől mindig bosszús volt. Nehezen fogadta el az idő múlását, és azt, hogy a férje halála után már nem volt esélye a boldogságra. Taszította minden, ami szép, ami teli van élettel, s bizony Constance megtestesítette mindezt. A lány azzal vigasztalta magát, hogy csupán egy órát kell kibírnia, de gyakran ez a hatvan perc is maga volt a pokol. A szíve legmélyén sajnálta a taná
