Vilgefortz elfordult az asztaltól, amelyen hosszabb ideje rakosgatott szét valamilyen félelemkeltő szerszámokat.
– Látod, csodás kisasszonyom – kezdte el, és odalépett hozzá –, te vagy nekem a kulcs a hatalomhoz és az uralkodáshoz. Nemcsak e világ, a hiúságok hiúsága fölött, amely egyébként is közeli pusztulásra ítéltetett, hanem minden világ fölött. Az Együttállás óta keletkezett terek és idők teljes skálája fölött. Bizonyosan megértesz engem, magad is felkerestél egypárat e terek és idők közül.
– Engem – folytatta egy pillanat múlva, és feltűrte az ingujját –, szégyellve ismerem el, szörnyen vonz a hatalom. Triviális ez, tudom, de uralkodó akarok lenni. Olyan uralkodó, aki előtt meghódolnak, akit az emberek pusztán azért fognak áldani, mert létezni kegyeskedik, és istenként tisztelik,
