Zene szólalt meg: először ingatag kacskaringókban emelkedő és aláhulló hegedűfutamok, aztán pedig egy sor vészjósló mordulás a rézfúvósoktól, már-már indulószerűen. Alec tekintete megint a vetítővászonra emelkedett – felemelkedett és ott is maradt. Borzongás fogta el. Az alkarja csupa dudor lett a libabőrtől. A vetítővásznon a holtak kikeltek sírjaikból, egy egész hadseregnyi pacaszerűen szétfolyó kísértet ömlött elő a földből az éjszakába. Egy hegy csúcsán szögletes vállú démon guggolt, és intett nekik. Ők pedig odasereglettek hozzá, ösztövér testük körül cafatokban lengedező fehér lepleikben, aggodalmas, bánatos arcukkal. Alecet a döbbenet és a rácsodálkozás elegye hatotta át, miközben lélegzet-visszafojtva figyelt.
A démon rést repesztett a hegy oldalán, megnyitotta a Poklot. Lángnyelv
