Tükörfolyosót látok, álmaim mélyébe
Tárnamódra belevájt magányos útvesztőt,
Melyben ember sose járt, varázsos-ijesztő,
időtelenségbe fúlt, napja nincs, csak éje.
Tükörmesét látok, hol napsugarak helyett
Őslétek ravatalánál gyertyasor pislákol;
Szövi magát a mese egyre önmagából,
Végtelenbe vész, hiszen vége nem is lehet…
BOLESŁAW LEŚMIAN: PROLÓGUS
[PETNEKI NOÉMI FORDÍTÁSA]
Bretagne-ról, amióta az eszemet tudom, a szitáló eső, az egyenetlen köves partot csapkodó hullámok zúgása ötlik fel. Emlékeim szerint Bretagne színei a szürke és a fehér. És természetesen az aqua marina, ez nyilvánvaló.
Megböktem a sarkantyúval a lovamat, elindultam a dűnék felé, szorosabban burkolóztam be a köpenyembe. Az apró vízcseppek – túl aprók hozzá, hogy beigya a szövet – sűrűn borították el a ruhámat,
