30. fejezetOmar nem mer elém kijönni, tudja, hogy egyetlen pillantásomból kiolvashatja majd a hírt, amit hozok. A családjuk szolgája a tekintetemet keresi, de ellépek mellette, és egyenesen a társalgó felé indulok. Omar a kanapén ül, az apja pedig egy fotelben. Az öreg feje lefelé biccen, mintha nem akarna tudomást venni erről az egészről.
A barátom feláll, és felém indul. A tekintetünk összekapcsolódik, könny futja el a szemét, de addig nem szólal meg, míg teljesen elém nem áll.
– Még Allah is eltaszította magától anyámat, igaz?
– A Megbocsátó sosem tenne ilyet, te is tudod.
– Amit leolvasok az arcodról, az ezt sugallja. – Nem felelek, mit mondhatnék? – A bosszút választották?
Bólintok, de csak nagyon halkan tudom kimondani a szót, ami tulajdonképpen semmit sem ér:
– Sajnálom…
Talá
