47. fejezetÉpp reggelizek, a tojást eszem, amikor anyám berobban az étkezőbe, Annával a nyomában. Felpattanok, elsőre azt gondolom, hogy valami nagy baj történt, de anyám szeme úgy csillog, ahogy régen. Anna mögötte elmosolyodik és széttárja a karját, mintha ő sem ismerne anyánkra, aki rá is zendít.
– Na, mutasd szépen az alkalmazottaidat, Wallid! Hívd ide az összest!
– Mi?
– Egyébként jó reggelt és jó étvágyat. Ne haragudj, hogy csak így rád törünk, de az asszonynépnek nincs ideje a lábát lógatni.
Ezen Anna felnevet, de én még mindig nem tudom mire vélni ezt az egészet.
– Salem, öcsém – kuncogja végül.
– Megtudhatom, mi ez az egész?
– Most mondtam. Látni akarom az alkalmazottaidat!
Ja! Nem jutottam előrébb.
Rohadtul remélem, hogy nincs köze ennek az egésznek Salihához. Elképzelem
